Mérföldkövek

„Annyi azonban bizonyos: megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza – és ezt nem állandó vitában teszi, hanem a maga természetességével képviseli” – fejtette ki álláspontját és a jövőre vonatkozó terveit a Fidesz örökös elnöke a 2009-es kötcsei beszédében. A szöveg meglehetősen visszhangtalan maradt, és – szerény véleményünk szerint – nem hördültek fel a demokraták, nem analizálták kellően a politikai elemzők, nem kommentálta megfelelő terjedelemben sem a baloldali, sem a jobboldali értelmiség. Talán nem vették komolyan, talán nem értették, talán nem hitték el, talán nem tartották lényegesnek – nem tudjuk. Aki viszont rótta aggódó sorait, azt lehurrogták.

Pedig világos beszéd volt. Mérföldkő. Akiknek sikerült megismerniük az elmúlt évtizedekben a szónok gondolkodásmódját, és megtanulták dekódolni a mondatait, tisztán érthették: a „centrális politikai erőtér” kifejezéssel nem mondott mást, mint hogy célja az egypártrendszer bevezetése. Tudni lehetett: ha hatalomra kerül, ennek megvalósítására fog törekedni. Mégis elsiklott felette a közvélemény, s a választók többsége óriási bizalmat szavazott neki.

Kormányra kerülve azonnal munkához látott, és az elmúlt két évben folytatott tevékenysége igazolja azokat, akik már 2009-ben látták, milyen világ várható. Bebizonyosodott azoknak a tévedése is, akik egyáltalán nem tartottak attól, ha ezzel a mentalitással valaki hatalomra kerül. Akik nem látták előre, milyen gigantikus veszélyt hordoz magában egy kétharmados mandátumtöbbség.

Azóta sokan elmondták már e lap hasábjain is, de nem lehet elégszer ismételni, hogyan számolta fel szisztematikusan a jogállamot, hogyan formált marionett-társulatot az Alkotmánybíróságból, milyen alaptörvényt íratott, milyen médiahatóságot állított fel, hogyan alakította át a választási rendszert, és milyen sokféle egyéb eszközzel kívánja tovább szűkíteni a demokratikus lehetőségeket. És akiknek szólniuk kellene, csak dermedten, hitetlenkedve, meglepetten, tétlenül és tehetetlenül figyelik az immár két éve zajló folyamatot.

Ebbe a nyolc év ellenzékiség alatt jól átgondolt tervbe, ezekbe a két éve tartó, rendíthetetlenül és kíméletlenül keresztülvert átalakításokba, ebbe a folyamatba logikusan illeszkedik bele a kormányfő 2012 júliusában a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kibővített elnökségi ülésén, a félázsiai származékok előtt tartott beszédének ez a részlete: „...reméljük, a jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni.” Ez az idézet – a mi olvasatunkban – azt jelenti, hogy a kormányfő még a magyar demokrácia megmaradt roncsait is sokallja, és nem riadna vissza annak lehetőségétől sem, hogy a roncsokat teljesen eltakarítsa. Nem elégszik meg a választási rendszer eddigi átalakításával. Az egy forduló, a kopogtatócédulák begyűjtési idejének lerövidítése, mennyiségének megemelése, a választói körzetek átszabása és a legutóbbi javaslata, a választási regisztráció bevezetése – mind abba az irányba mutatnak, hogy a következő választás már aligha nevezhető demokratikusnak, hiszen ilyen feltételek mellett a pártok nem indulnak egyenlő eséllyel, és a választók egyenlő jogokkal. S ezzel újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett a kormányfő s vele együtt az ország.

A magunk részéről nem szeretnénk, ha a fent idézett mondatrészlet is elsikkadna, észrevétlenül maradna, és sokan ugyanabba a hibába esnének, mint a kötcsei beszéd értelmezésekor. Nem szeretnénk, ha megismétlődne az a szituáció, amikor sokan újra dermedten, hitetlenkedve, meglepetten, tétlenül és tehetetlenül figyelik majd ennek a rémképnek a megvalósulását.

Mi szóltunk idejében.