Megfertőztük a csimpánzokat

Amerikai kutatók szerint a védett afrikai helyeken élő csimpánzok az utóbbi időben emberi baktériumok gyógyszereknek ellenálló törzseivel fertőződtek meg.

2012. augusztus 23., 12:06

A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a megfertőzött csimpánzok más majmoknak is átadhatják a veszélyes kórokozót, ha visszaengedik őket a vadonba, illetve a kórokozó még veszélyesebb formában kerülhet vissza az emberre - írja a

hirado.hu.

A Staphylococcus aureus baktériumot a tesztelt állatok több mint felében, 36 csimpánzban találták meg egy-egy zambiai és ugandai védett területen. Az amerikai Emory Egyetem közleménye szerint az esetek egy része multidrogrezisztensnek bizonyult, vagyis a kórokozó többféle antibiotikummal szemben is ellenálló volt (MRSA baktérium).

Thomas Gillespie, a tanulmány egyik szerzője elmondta, meglepetésként érte őket az állatokból kimutatott rezisztens törzsek elterjedtsége. Az MRSA-fertőzés embernél fájdalmas bőrtüneteket okoz, de átterjedhet más testrészekre is, ahol életveszélyes állapotot, szepszist idézhet elő. A kutatók szerint az Egyesült Államokban évente mintegy 18 ezer ember hal meg MRSA-fertőzés következtében.

A szakembereknek egyelőre nincsenek adataik azzal kapcsolatban, hogy a kórokozó miként terjedne a vadon élő csimpánzok között, de úgy vélik, hogy az állatok szabadon engedése előtt figyelembe kellene venni ennek kockázatát is. "A csimpánz egyfajta inkubátorként szolgálhat, ahol a kórokozó adaptálódik és továbbfejlődik, és talán virulensebb formában visszakerül az emberre" - idézte Gillespie figyelmeztetését az egyetem közleményéből a LiveScience című ismeretterjesztő portál.