Az istenadta
Csak a bolsevik múlt nyakunkon maradt túlélői ragaszkodhatnak ahhoz a túlhaladott állásponthoz, hogy kétszerkettő négy, elvégre minket az istenadta nép kétharmados többséggel felhatalmazott arra, hogy kétszerkettő öt legyen.
Akár imigyen is interpretálhatná választási győzelmét derék princepszünk (miszerint első polgár, úgy is, mint első szolga, azaz prime minister, dehogyis fejedelem), de persze nem akarja. Megelégszik az alkotmányos rend átírásával, amint jó demokratához illik, márpedig ő, mint tudjuk, derék demokrata férfiú.
Az istenadta nép mindig pontosan felbecsülte vezetői kvalitásait, és méltó ítéletet is mondott róluk. Lássuk például a régi athéniak bölcsességét, akik feltalálták a cserépszavazás intézményét, hogy időről-időre eltávolíthassák a demokráciát veszélyeztető diktátorjelölteket. Hatékony intézmény volt, így sikerült száműzni a városból Ariszteidészt, aki Marathónnál az Athént megmentő sereg egyik vezére volt, meg később Themisztoklészt, akinek a második perzsa támadás idején volt szerencséje megmentenie városát. A nép átlátott eme potenciális zsarnokokon, és idejekorán el is zavarta őket.
Ezzel szemben tizenhárom éven át újra és újra sztratégosszá választották Periklészt, aki – kortársa és híve, Thuküdidész szerint – inkább az önkényuralmat, semmint a demokráciát képviselte, és utóbb a hellén történelem legpusztítóbb és legértelmetlenebb háborújába sodorta Athént. Persze ő is derék demokrata férfiú volt, még az általános iskolás tankönyvek is tanítják, és csak a rossz nyelvek állítják, hogy lazán lenyúlta a déloszi szövetség pénztárát. Valamiből csak meg kellett teremteni az Attikai Együttműködés Programjának alapját. Plutarkhosz szerint a népgyűlést is igen ritkán látogatta, beszédet is csak akkor tartott, ha nagyon muszáj volt. Jobb szeretett az istenadta nép fölött lebegni, mint megmentő, patrónus, vezénylő sztratégosz. Ezzel együtt persze derék demokrata férfiú volt. Az, hogy barátjának, a híres szobrásznak zsíros állami megrendeléseket biztosított, csak a spártai propaganda rágalma. Pheidiasz zseniális művész volt, a nép imádta, mint ahogy barátját, a zseniális Démagógoszt is. És egy egész nép nem tévedhet.
Például vagy két és félezer évvel később a brit nép elzavarta azt a vezetőjét, aki szövetségeseivel megmentette a demokráciát az újkori despotizmus – amúgy szabad választáson hatalomra jutott – rémétől. És ez így volt helyes. Maga Churchill is elismerte: a demokráciával szembeállítható legerősebb érv egy ötperces beszélgetés az átlagos választóval. Mondta ezt abban az országban, ahol négyszáz éve nyírják a pázsitot. Na de hát ő nem is volt egy derék demokrata férfiú…
Káldy Zsolt
Miskolc
