Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2014. november 12., 12:30
Az idén tizenötödik alkalommal osztották ki Bécsben a színházi teljesítményekért odaítélt Nestroy-díjakat. Rangos színházi szakemberek mérlegelnek és döntenek, a díjkiosztó ünnepség pedig nevezetes esemény, műsorral, moderátorral. A díjazott színészek és előadások zöme Magyarországon kevéssé ismert, az idén azonban három magyar vonatkozása is volt a díjkiosztásnak.
2014. november 12., 11:27
November 20-ig látogatható a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban az amszterdami Anne Frank Ház 2010-ben indult, írást és olvasást népszerűsítő vándorkiállítása, az Olvass és írj Anne Frankkal!
2014. november 11., 10:59
„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az” – írja az Anna Karenina bevezető mondatában Tolsztoj. Mai rohanó, kapcsolatromboló, egymásra alig figyelő világunkban igazi csoda, ha egy boldog – és nem csak annak látszó – családot talál az ember. A Kultúrmorzsák vendégei a fenti gondolat jegyében Lakatos Ágnes és Csuhaj-Barna Tibor, valamint lányaik, Rebeka és Kincső.
2014. november 10., 17:31
A napokban mutatták be Kötter Tamás új kötetét, a Dögkeselyűket.
2014. november 10., 09:13
Szinte minden fontos sajtóorgánum bő terjedelemben írt a múlt heti magyarországi eseményekről. Ezekből az újságcikkekből válogatottunk.
2014. november 8., 21:31
Kevés könyv gyakorolt rám ilyen elementáris hatást az utóbbi időben (az utóbbi húsz évben, mondjuk), mint Jiří Weil regénye, a Mendelssohn a tetőn.
2014. november 8., 17:22
A Bányavidék című drámatrilógiájával berobbant a magyar irodalmi és színházi életbe. Egy képzeletbeli erdélyi kis faluban, a rendszerváltás után játszódó, egymáshoz csak a helyszín révén kapcsolódó színművek a közeli bánya bezárása miatt talajt veszített emberek önpusztító életének bemutatásával porig rombolják a jobboldal által kedvelt Erdély-illúziókat. A mesteri dramaturgia, a kiválóan adagolt ízes humor, az egyedi nyelv a színházak kedvencévé avatta a Marosvásárhely mellett élő drámaírót.
2014. november 8., 12:25
Meghalt Gera Zoltán, a nemzet színésze – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága szombaton az MTI-vel.
2014. november 7., 17:57
A múlt héten mutatták be az Örkény István Könyvesboltban Ungváry Rudolf új kötetét. A láthatatlan valóság – A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon című tanulmánykönyv szerzője a 168 Órának elmondta: ameddig demokrácia van, addig valamilyen megváltozott formában a fasisztoid magatartás mindig visszatérhet. Hiszen, mint Ungváry Rudolf kifejtette, a demokrácia sok szempontból a világ „legrosszabb rendszere”.
2014. november 7., 17:23
Manapság minden, képkeretező meg papírbolt, amelyben képző-művészeti jellegű naptárak is kaphatók, rögtön Nemzeti Galériának nevezi magát.
2014. november 7., 12:59
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba is megérkezett az amszterdami Anne Frank Ház 2010-ben indult, írást és olvasást népszerűsítő vándorkiállítása. Az Olvass és írj Anne Frankkal! című tárlat interaktív csoportfoglalkozásokkal várja a 9-15 év közötti diákokat.
2014. november 7., 09:48
Fiatal roma médiaművészek munkáiból nyílt tárlat Berlinben. A nemzetközi alkotógárdát felvonultató, médiainstallációkkal és audiovizuális performanszokkal egybekötött eseménysorozatot a Romédia Alapítvány a Kulturstiftung des Bundes kiemelt támogatásával a TAK Theater im Aufbau Haus-ban és a Kai Dikhas Galériában valósította meg 2014. október 17-18-án.