Jean-Marie Le Pen a francia Nemzeti Tömörülés alapítója volt, és évtizedekig vezette a pártot.
A kanadai kormányfő, Justin Trudeau hétfőn jelentette be a lemondását.
A Temu és a Shein képviselői január 7-én egy brit parlamenti bizottság előtt fognak tanúskodni. A Reuters információi szerint a meghallgatás főként a beszállítói láncban dolgozó munkavállalók jogait érinti, különös tekintettel a kényszermunkával kapcsolatos aggályokra.
Donald Trump leendő egészségügyi minisztere, Robert F. Kennedy Jr. azt követeli a Cola-Colától, hogy változtassanak a recepten.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) munkatársai hangos robbanásokról számoltak be az ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű közelében, ami egybeesett az erőmű kiképzőközpontja elleni dróntámadásról szóló jelentésekkel.
2024. január 8., 11:48
Kieli Világgazdasági Intézet adatai szerint a magyar kormány GDP-arányosan kétszer annyi támogatásra kötelezte el magát 2023. október 31-ig Ukrajna felé, mint az Egyesült Államok – írja a Válasz Online.
2024. január 8., 11:00
A Hamász iszlamista terrorszervezet újabb fegyverraktárait és alagútjait találta meg az izraeli hadsereg (IDF) Gázában – jelentette a katonai szóvivő hétfő reggel.
2024. január 8., 10:21
Cseppfolyósított földgáz tárolására alkalmas komplexum épül a tervek szerint a pozsonyi kikötőben EU-s forrásból. A környezetvédelmi miniszter megadta az engedélyt, a Greenpeace szerint a beruházás értelmetlen és bukásra van ítélve. A szlovák zöldtárca vezetője bírálta az oroszellenes szankciókat.
2024. január 8., 09:31
Hároméves palesztin kislányt lőtt agyon véletlenül az izraeli rendőrség Kelet-Jeruzsálemben egy határellenőrzésen.
2024. január 8., 09:20
A Wall Street Journal cikke szerint a techmilliárdos rendszeresen él tudatmódosító szerekkel, amely aggodalommal tölti el a Tesla és a SpaceX vezetőségét.
2024. január 8., 07:52
Joe Biden amerikai elnököt sem értesítették a Lloyd Austin kezeléséről.
2024. január 7., 19:28
A drónok olyan támaszpontok felett jelennek meg, ahol ukrán katonákat képeznek ki a Leopard 1-es német tankok kezelésére. A német hadsereg gyanúja szerint a fel-felbukkanó drónok kémdrónok lehetnek, amik az orosz kormánynak és hadseregnek gyűjtenek információkat.
2024. január 7., 19:17
Középkori kínzásokkal büntetik Iránban a nőket, ha nem tesznek eleget fejkendőviselési kötelezettségüknek.
2024. január 7., 18:26
Magyarok csobbantak először az izlandi gyógyfürdőben, miután a decemberi vulkánkitörés miatt bezárták azt a turisták előtt.
2024. január 7., 18:15
Gázában egyre több a végtagsérült gyermek, miközben az egészségügyet az összeomlás fenyegeti.
2024. január 7., 17:13
A Forza Italia párt vezetője, Antonio Tajani szorgalmazza, hogy egyetlen testületté vonják össze az Európai Tanácsot és az Európai Bizottságot.
2024. január 7., 16:25
Dnyipro városában 12-en sebesültek meg, Herszonban egy nő meghalt egy másik súlyosan megsebesült.
2024. január 7., 16:06
Vértócsában találtak rá az eszméletét vesztett papra.
2024. január 7., 15:17
Kínában törvénybe iktatják a nacionalista nevelés fokozásához szükséges lépéseket.
2024. január 7., 14:39
A hirtelen lezúduló eső miatt bent rekedt öt ember a délnyugat-szlovéniai Krizna-barlang (Krizna jama) egyik járatában; a helyszínen barlangi mentők, búvárok és tűzoltók is vannak, de a csoport csak akkor hagyhatja el az üreget, ha a vízszint csökken – közölte vasárnap a helyi média a barlangi mentők közlései alapján.
2024. január 7., 14:26
Charles Michel, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke vasárnap bejelentette, hogy indul a júniusban tartandó európai parlamenti választásokon.
2024. január 7., 11:08
Hat palesztint megölt az izraeli hadsereg Dzseninben, az egyik ciszjordániai razzián, amelyben életét vesztette egy izraeli határőr-rendőrnő.
2024. január 7., 10:56
Az Európai Tanács jelenlegi elnöke, Charles Michel döntésével merőben új helyzet állt elő.