Lemondott a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau

A kanadai kormányfő, Justin Trudeau hétfőn jelentette be a lemondását.

2025. január 7., 09:59

Szerző:

Távozik a hivatalából a kanadai kormányfő, a hírt Ottawában jelentette be. Justin Trudeau elmondta, hogy a döntése azt követően válik érvényessé, hogy pártja megválasztja új elnökét, aki miniszterelnökként is dolgozik majd. Elárulta, hogy a kanadai parlament működését március 24-ig felfüggesztik, amíg megválasztják az új kormányfőt, írta meg a CNN.

Justin Trudeau sajtótájékoztatón jelentette be a lemondását

Hétfőn sajtótájékoztatót tartott a kormányfő Ottawában, ezen pedig bejelentette, hogy távozni kíván a Kanadát kormányzó Liberális Párt éléről. Justin Trudeau a CNN beszámolója szerint elmondta, hogy egy dolgot sajnál nagyon, hogy nem sikerült megreformálni a pártjának a választási rendszert mielőtt ősszel megtartanák a választásokat.

„Szándékomban áll lemondani a pártelnöki tisztségről, a miniszterelnöki posztról, miután a párt kiválasztja új vezetőjét”

– mondta a kormányfő az újságíróknak.

A politikus azt mondta, hogy Kanada megérdemel egy működőképes parlamentet, ezt azonban jelenleg a produktivitás teljes hiánya jellemzi. Ugyanakkor kiemelte, hogy a kormánya volt Kanada leghosszabb ideig hivatalban lévő kisebbségi kormánya.

Ez várható a kormányfő lemondása után

A CNN információ szerint, a Liberális Párt még a héten ülésezik, és akár az is megtörténhet, hogy megválasztják napokon belül a párt új elnökét és az új miniszterelnököt. A parlament felfüggesztésének jelenleg ez a célja, hogy a pártnak legyen ideje új vezetőt választani. A lehetséges személyek között szerepel Mark Carney, Mélanie Joly és Chrystia Freeland neve.

Abban reménykednek a liberálisok, hogy az új pártelnök tudja növelni a párt népszerűségét, és meg tudják majd nyerni az ősszel esedékes választásokat. Bár a választásokat október 20-ig kell megtartani, akár az is megtörténhet, hogy a választóknak már tavasszal az urnákhoz kell járulniuk. A jelenlegi közvélemény-kutatások szerint, a Liberális Párt második helyen áll, közvetlenül a Konzervatív Párt mögött.

Trudeau-t eddig háromszor választották meg, legutóbb 2021-ben, amikor azonban a pártja elveszítette a többséget. Az elmúlt években a Konzervatív Párt nagyobb népszerűséget szerezett, országos szinten már 20 százalékkal vezetnek a CNN riportja szerint.

 

(Kiemelt kép: Dave Chan / AFP)