Kanada nem bír el a lángokkal, a katonaságot is bevetik a tűzvész megfékezésére
Justin Trudeau kanadai kormányfő vasárnap bejelentette, hogy a katonaságot is bevetik a Brit Columbiában terjedő erdőtüzek megfékezésére.
A Kanada nyugati részén fekvő tartományban a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt már 35 ezer ember evakuálását rendelték el. Az államban veszélyhelyzetet hirdettek, megtiltották a nem létfontosságú utazásokat, hogy a tűz elől menekülőket és a tűzoltókat el lehessen szállásolni, emellett felszólították a tüzeket filmező drónok üzemeltetőit, hogy ne zavarják a mentésen dolgozók munkáját.
Szolgálat közben már legkevesebb négy tűzoltó vesztette életét. Az idei erdőtűzszezont az eddigi legsúlyosabbként emlegetik a szakértők, és annak okai között a klímaváltozást hangsúlyozzák.
Kanada-szerte már mintegy 140 ezer négyzetkilométernyi terület égett le, és a füstfelhő az Egyesült Államok keleti partját is eléri. Az illetékesek előrejelzései szerint a tűzszezon akár az őszbe is belenyúlhat.
A tűzzel való küzdelemben a helyi erőforrások már kiapadtak, ezért vált szükségessé a szövetségi kormány beavatkozása. A kormány mellett 13 más ország is segítséget nyújt.
Az erdő- és bozóttüzek Kanada déli határának túloldalán is egyre súlyosabbak az aszály miatt. Washington államban és a Csendes-óceán nyugati partvidékén is küzdenek a lángokkal a tűzoltók. Washington államban két nagyobb tűz együtt több mint 20 ezer hektárnyi erdőt emésztett fel, és több mint száz épületet pusztított el.
(Kiemelt kép: Elszenesedett autók láthatók az út szélén az autópálya mellett a kanadai Northwest Territories államban, Enterprise-ban 2023. augusztus 20-án. Enterprise városa porig égett erdőtüzek következtében. ANDREJ IVANOV / AFP)