Jean-Marie Le Pen a francia Nemzeti Tömörülés alapítója volt, és évtizedekig vezette a pártot.
A kanadai kormányfő, Justin Trudeau hétfőn jelentette be a lemondását.
A Temu és a Shein képviselői január 7-én egy brit parlamenti bizottság előtt fognak tanúskodni. A Reuters információi szerint a meghallgatás főként a beszállítói láncban dolgozó munkavállalók jogait érinti, különös tekintettel a kényszermunkával kapcsolatos aggályokra.
Donald Trump leendő egészségügyi minisztere, Robert F. Kennedy Jr. azt követeli a Cola-Colától, hogy változtassanak a recepten.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) munkatársai hangos robbanásokról számoltak be az ukrajnai zaporizzsjai atomerőmű közelében, ami egybeesett az erőmű kiképzőközpontja elleni dróntámadásról szóló jelentésekkel.
2024. január 9., 16:12
Lezuhant egy felvonó egy osztrák síparadicsomban, legalább négyen súlyosan megsérültek.
2024. január 9., 15:44
Tavaly 6618 ember vesztette életét, miközben Spanyolországba próbált eljutni valamelyik tengeri migrációs útvonalon – közölte a Caminando Fronteras nevű spanyol civil segélyszervezet, amely kedden mutatta be éves jelentését Madridban.
2024. január 9., 14:32
A 2023-as év volt a második legmelegebb Európában és az eddigi legmelegebb a világon a feljegyzések kezdete óta, a globális átlaghőmérséklet 1,48 Celsius-fokkal haladta meg az 1850 és 1900 közötti átlagot – közölte az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus.
2024. január 9., 13:05
Eldőlhet Szalah sorsa, tavaly nyáron is kevés választotta el a szaúdiakat attól, hogy megszerezték a Liverpool sztárját.
2024. január 9., 13:01
Gabriel Attal oktatási minisztert nevezte ki az új francia miniszterelnöknek Emmanuel Macron államfő – jelentették elnöki forrásokra hivatkozva kedden a francia hírtelevíziók.
2024. január 9., 11:23
Izrael kiterjesztette a harcokat a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisznál – közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője kedd reggel.
2024. január 9., 09:54
Lee Dongche Dél-Korea tíz leggazdagabb vállalattulajdonosa lett, miután tavaly áprilisban Szijjártó Péter külügyminiszterrel Debrecenben akkumulátoripari beruházásokat indítottak.
2024. január 9., 08:24
Petri Sarvamaa finn kereszténydemokrata EP-képviselő akciót indított Magyarország szavazati jogának felfüggesztéséért.
2024. január 8., 21:10
A 2024-es évben egyre több fegyveres összecsapás várható újabb helyszíneken. Bár a jövendőmondás nem könnyű a háborúkat illetőleg sem.
2024. január 8., 19:45
Országszerte megkezdődtek a tiltakozások hétfő reggel, miután a szövetségi kormány a mezőgazdasági támogatások csökkentését tervezi.
2024. január 8., 19:04
Benyújtotta kormánya lemondását hétfőn Élisabeth Borne francia miniszterelnök, és Emmanuel Macron köztársasági elnök elfogadta.
2024. január 8., 16:20
Hétfőn megkezdték annak az öt embernek a kimentését a délnyugat-szlovéniai Krizna-barlangból (Krizna jama), akik még szombaton estek fogságába a hirtelen lezúduló eső és a megemelkedett vízszint miatt – közölte Srecko Sestan, a szlovén polgári védelem parancsnoka.
2024. január 8., 16:06
Nagyhatótávolságú, tengeri és légi indítású precíziós fegyverekkel, köztük a Kinzsal hiperszonikus rakétarendszerrel mért reggel csoportos csapást ukrán hadiipari létesítményekre az orosz hadsereg – közölte hétfői hadijelentésében a moszkvai katonai tárca.
2024. január 8., 14:59
Mivel 2024 sorsdöntő, választási szuperév lesz, „tudjuk, hogy hatalmas lesz a nyomás, de a jövőben sem fogunk engedni semmiféle zsarolásnak és nem fogjuk feladni a nemzeti érdekek képviseletét” – írta hétfői Facebook-bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter.
2024. január 8., 14:33
Évekre leállították a vasúti forgalmat a romániai Kolozsvár és Nagyvárad között január 8-tól kezdődően a pálya korszerűsítése miatt.
2024. január 8., 14:25
Izraelnek kötelessége megvédeni a palesztinokat Ciszjordániában – közölte Annalena Baerbock német külügyminiszter Rámalláhban, a Palesztin Nemzeti Hatóság székhelyén tartott hétfői megbeszélésein.
2024. január 8., 13:32
A szélsőjobboldali Anders Behring Breivik, aki 2011-ben összesen 77 embert ölt meg, másodszorra pereli be a Norvég államot emberi jogokra hivatkozva.
2024. január 8., 13:16
Kína legfőbb kémügynöksége azt állítja, hogy újabb a brit kémkedési ügyet fedtek fel.