Egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült csütörtökön este, amikor Rotterdam városában egy férfi az utcán késsel támadt a járókelőkre.
Pánikra természetesen még semmi okunk, nem tört ki világjárvány, de érdemes odafigyelni a legfrissebb hírekre: Kínában egy eddig nem ismert vírust terjesztő kullancsokra bukkantak.
Az áradások Lengyelország, Csehország, Románia és Ausztria egyes részein is pusztítottak, eddig legalább 21 ember vesztette életét.
A magyarok előszeretettel választják Horvátországot, ha külföldi kikapcsolódásról van szó.
Hétfőn délután nagyobb földrengés rázta meg Romániát.
2023. október 27., 11:23
Nem engedheti el a túszait a Hamász palesztin mozgalom, amíg nem születik tűzszüneti megállapodás – jelentette ki Abu Hamid, az iszlamista palesztin szervezet Moszkvában tárgyaló küldöttségének képviselője a Kommerszant című lapnak.
2023. október 27., 11:09
Az izraeli hadsereg egységei csütörtök este és éjjel ismét rajtaütést tartottak a Gázai övezetben – jelentette be az izraeli katonai szóvivő pénteken.
2023. október 27., 10:11
„Nyugati fegyverek nélkül Ukrajnának egy hete maradna” – közölte Putyin. Az amerikai kongresszus megerősítheti a döntésével a megállapítást.
2023. október 27., 08:51
Tűzszünetre van szükség Gázai övezetben, egy totális ostrom ugyanis nincs összhangban a nemzetközi joggal – jelentette ki az Európai Unió tagországainak vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Brüsszelben pénteken.
2023. október 27., 08:42
Az európai uniós tagállamok vezetői az EU-csúcs első napján, csütörtökön éjszaka elfogadott közös nyilatkozatukban ”humanitárius célokat szolgáló szünetre” szólítottak fel az Izraelt és a Hamász palesztin szervezetet szembeállító gázai övezeti konfliktusban, hogy a segélyszállítmányok mielőbb eljuthassanak a rászorulókhoz.
2023. október 27., 08:33
Tizenöt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte egy bíróság az északkelet-ukrajnai Szumi megyében a Moszkva által kánoninak elismert Ukrán Ortodox Egyház (UPC) egy parókiavezető papját hazaárulásért – hozta nyilvánosságra az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a megyei ügyészség honlapján.
2023. október 27., 08:11
Öt francia regionális repülőtéren volt ismét bombariadó csütörtökön, négyet kiürítettek – közölték repülőtéri források.
2023. október 27., 07:56
Jelenleg négy magyar állampolgárságú vagy származású túszról, köztük két gyerekről van tudomásunk Gázában, s a kormány mindent megtett a biztonságba helyezésük érdekében, amit eddig megtehetett – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tbilisziben.
2023. október 27., 07:54
Aggodalomra ad okot, hogy holtpontra jutott a Koszovó és Szerbia közötti normalizálási folyamat – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, a két ország kapcsolatának rendezését célzó úgynevezett Belgrád-Pristina párbeszéd péntek hajnalban befejeződött ülését követően.
2023. október 27., 06:15
Annak ellenére, hogy Oroszország hivatalosan elutasította, szinte biztos, hogy az Észak-korea hatalmas mennyiségű lőszert szállít az országba.
2023. október 27., 05:59
Moszkvában tesznek látogatást a palesztin Hamász mozgalom képviselői – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő. Izrael megvetendőnek nevezte a delegáció meghívását.
2023. október 26., 20:43
November 2-án Kazahsztánba utazik Orbán Viktor miniszterelnök – erősítette meg a Telex megkeresésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2023. október 26., 20:18
Körözést adott ki Yaroslav Hunka 98 éves kanadai állampolgár, a Waffen-SS Galícia ukrán hadosztályának veteránja ellen csütörtökön az orosz belügyminisztérium.
2023. október 26., 19:52
Vádat emeltek Brüsszelben egy 44 éves tunéziai férfi ellen, akit a belga szövetségi ügyészség az október 16-án Brüsszelben végrehajtott merénylet elkövetésében való bűnrészességgel gyanúsít – tájékoztatott a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap internetes oldalán csütörtökön.
2023. október 26., 19:44
Moszkvában tesznek látogatást a palesztin Hamász mozgalom képviselői – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
2023. október 26., 19:31
Tizennyolc halálos áldozata és 13 sebesültje van a szerda esti lövöldözésnek a Maine állambeli Lewistonban – jelentette be az állam kormányzója a helyi idő szerint csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatón. Janet Mills mindenkit arra kért, hogy segítse a hatóságokat a menekülő tettes, Robert Card elfogásában.
2023. október 26., 18:31
Több mint 50 évvel a Beatles felbomlása után, november elején jelenik meg az együttes „utolsó dala”.
2023. október 26., 18:18
Megkezdődött az uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnaposra tervezett brüsszeli csúcstalálkozója, amelyen az Európai Tanács tagjai megbeszélést folytatnak az izraeli-palesztin konfliktusról, Oroszország Ukrajna elleni háborújáról, az Ukrajnának nyújtani tervezett további uniós támogatásról, valamint a gazdaságról, az EU hosszú távú költségvetéséről, a migrációról és a külkapcsolatokról.