A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátott egy javaslatot, ami alapján sokaknak emelkedne a vízdíj.
A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) a Facebookon tett közzé egy bejegyzést, amiben azt kérik a lakosságtól, hogy ajánljanak fel ételt a mentősöknek.
Nem túl barátságos az időjárás: ónos esőtől már kevésbé kell tartani, de azért csúszhat itt-ott, és csütörtökön még melegfront is jön.
A brüsszeli küldöttek a jogállamisági vizsgálat során külön figyelmet szentelnek majd a bírósági reformokra és a korrupció helyzetére.
A BKK közlése szerint, a következő napokban változik a közlekedés a fővárosban, mivel az egyik metró csak rövidített útvonalon közlekedik.
2023. október 30., 13:29
A teljes magyar védelmi szektorban szükséges fiatal, dinamikus vezetői kultúra megszemélyesítőjeként beszélt Tajti Norbertről, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) főigazgató-jelöltjéről Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter hétfőn, az Országgyűlés honvédelmi bizottságának ülésén.
2023. október 30., 11:52
Hosszú interjúban árulta el Ungár Péter, hogy mennyire valószínű, indítanak-e főpolgármester-jelöltet Karácsony Gergely ellenében, hogy mi a véleménye Gyurcsány Ferencről, valamint a DK és a Momentum „harcáról”.
2023. október 30., 11:15
Meghalt egy férfi, miután tűz ütött ki hétfőn a főváros XIV. kerületében, egy társasházban.
2023. október 30., 10:32
Műszaki mentés miatt lezárták az M5-ös autópályát Kecskemétnél Budapest irányába hétfő délelőtt – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
2023. október 30., 10:25
Az Utcajogász szerint alapjogsértő, ha az anya csak akkor kap CSED-et, ha megszünteti vállalkozói jogviszonyát. A problémát pedig rosszul értelmezett paragrafus okozza.
2023. október 30., 09:58
Évente 300 millió forintért bérel irodákat a képviselőknek az országgyűlés közpénzből. Az MSZP-s Tóth Bertalan a rekorder.
2023. október 30., 08:32
Ki akarta lakoltatni Orbán Viktort, vízionált óriási gazdatüntetést Budapestre, ébredt már szalmabálához kötözve és úgy is, hogy valami van a végbelében. Szabó Bálint újra száguld.
2023. október 30., 08:06
Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a bankközi devizapiacon péntek kora estéhez képest.
2023. október 30., 07:56
A háborúra tekintettel Izrael Magyarországon játssza a hátralevő hazai Eb-selejtezőit román sajtóértesülések szerint.
2023. október 30., 07:34
A felhők jönnek-mennek, a nap néha kisüt, a melegfrontra érzékenyek meg nem fognak örülni.
2023. október 29., 20:51
Terjed az interneten egy olyan videó, amelyen egy magyar férfi látható a barcelonai repülőtéren, miközben trágár szavak kíséretében kiabál, majd sértegeti a személyzetet.
2023. október 29., 18:06
Tovább építik a kikötőt és a strandot a Fertő-tónál. A civilek szerint a minisztérium szerint ígért egyeztetés elmaradt.
2023. október 29., 17:00
Szokatlan, hogy sorban egymást követő számokat – például a legendás 1, 2, 3, 4, 5, számsort – húzzák ki a lottón, pedig e héten is megtörtént, három egymást követő számmal. Az első a 42.
2023. október 29., 16:35
Október 31-én hidegfront éri el az országot, de mindenszentekre kisüt a nap.
2023. október 29., 15:11
Az interneten árulják az V. kerületi Columbo-szobor öntőformáját.
2023. október 29., 13:00
Menczer Tamás szerint „modernkori keresztényüldözés” zajlik Magyarországon.
2023. október 29., 12:46
Sebességmérőt vásárol a terézvárosi önkormányzat és a kerület négy pontjára trafiboxot is telepítenek, hogy biztonságosabb legyen a kerület közlekedése, és a rendőrség közreműködésével kiszűrjék és felelősségre is vonják a gyorshajtókat – közölte az önkormányzat vasárnap az MTI-vel.
2023. október 29., 12:38
A Kórházszövetség és a MOK szerint is indokolatlanul sokáig tartják bent a gyermekeket.