Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők, akik azt szeretnék elérni, hogy lazuljon kötelező oltások rendszere Magyarországon.
Londonban mond nyilvános beszédet a korábbi köztársasági elnök, Novák Katalin.
Kiengedi az erejét a tél a héten, a hajnali fagyok kitartanak nappal is. Az időjárást egy skandináv térségből érkező anticiklon uralja, ami több hullámban árasztja el hazánkat hideg, fagyos levegővel.
Varga Ferenc parlamenti képviselő hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában, hogy a szentesi Dr. Bugyi István Kórház onkológiai osztályán megszűnt a kemoterápiás kezelés lehetősége, és további szolgáltatások átszervezése is folyamatban van.
Bemutatták a legújabb rendszámot, amit hamarosan el is kezdenek alkalmazni Magyarországon.
2023. szeptember 9., 12:47
A tavalyi év után ismét rekordközeli utasforgalom volt a MÁV-START balatoni járatain, amelyeken - az előszezontól, május közepétől a főszezon végéig - 2,3 millió menetjegyes utazás volt - közölte a MÁV Zrt. szombaton.
2023. szeptember 9., 12:31
Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede a Facebook-oldalán szombaton.
2023. szeptember 9., 12:02
A volt közlekedési államtitkár szerint kaotikus viszonyok alakultak ki a magyarországi közlekedés irányításában, amióta Lázár János miniszterként 2022. december 1-jétől átvette a terület vezetését. Tízből kilenc szakember menekül – véli.
2023. szeptember 9., 11:13
Parkolásgátlókkal és „pofátlanító” rendőrautókkal igyekszik ritkítani az arcátlan parkolások lehetőségét a második kerületi polgármester.
2023. szeptember 9., 10:37
Részvétét nyilvánította az éjszakai marokkói földrengésben elhunytak miatt Novák Katalin köztársasági elnök VI. Mohammed marokkói királynak és családjának, valamint az ország népének az X (korábban Twitter) platformon szombaton közzétett üzenetében.
2023. szeptember 9., 09:25
Gázágyúkat kellett bevetni a magyar tengernél. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. közleményben tájékoztatta a fonyódi lakosokat és a nyaralókat a kárókatonák riasztásával kapcsolatban.
2023. szeptember 9., 08:25
Egyes oktatási intézmények már arra kényszerülnek, hogy egyetemista tanárjelöltekre bízzanak egyszerűbb oktatási feladatokat. Ilyen a napközis foglalkozás, gyerekek felügyelete. Az sem ritka, hogy eseti helyettesítésekre, tanórák megtartására is beosztják őket.
2023. szeptember 9., 07:58
Körülbelül 52 milliárd forintos zöldmezős beruházással 1500 álláshelyet hoz létre Felsőzsolcán a brit tulajdonú GKN Automotive Hungary Kft. – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2023. szeptember 8., 20:47
A napelemes rendszereket üzemeltető háztartások esetében – fokozatos kivezetés mellett – továbbra is fenntartható az eddig alkalmazott éves szaldó elszámolás rendszere jövőre – közölte Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke a közösségi oldalán közzétett videójában pénteken.
2023. szeptember 8., 19:59
A 38. Wizz Air Nemzetközi félmaraton miatt utakat zárnak le szombaton és vasárnap a fővárosban, ezért változik a közösségi közlekedési járatok útvonala - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken délután.
2023. szeptember 8., 19:46
Továbbra is egy hatalmas kiterjedésű anticiklon alakítja a kontinens legnagyobb részének időjárását, eközben Európa peremterületein is csak gyenge ciklonokat és frontjaikat figyelhetjük meg.
2023. szeptember 8., 17:47
A gépjárműadó második részlete és az esetlegesen korábban elmaradt összegek is befizethetők a NAV mobilappjában – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2023. szeptember 8., 16:55
Ungár Péter írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Szijjártó Péternek. Ebben idézte Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter nyilatkozatát Jevgenyij Prigozsin, Wagner zsoldosvezér haláláról.
2023. szeptember 8., 16:52
Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője az árnyékkabinetbe emeli a Párbeszédből átlépő leigazolt Kocsis Cake Oliviot és a Jobbik-frakcióból igazolt Varga Ferencet is. Minderről Dobrev Klára írt Facebook-posztjában, amit Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter is megerősített mai sajtótájékoztatóján.
2023. szeptember 8., 16:50
Átláthatatlan „sufnituning” megoldásokról beszélt a paksi bővítéssel kapcsolatban pénteki online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd–Zöldek európai uniós tanácsadója. Jávor Benedek azt mondta, hogy a projekt a tervezett formában megvalósíthatatlan, ezért a szerződéseket fel kell mondani.
2023. szeptember 8., 14:58
Az MKKP információi szerint a kiírtott erdő helyén épül Tiborcz István, a miniszterelnök vejének újabb villája, Ziszidisz Ziszisz Panatoisz lakóparkja és három piarista űrállomás.
2023. szeptember 8., 14:37
650-820 százalékos bérpótlékkal csábítja a nyomozókat a belügy.
2023. szeptember 8., 14:34
Aláírták: az egyszeri újraválaszthatóságot lehetővé tevő szabályozás ellenére nem indulnak a szeptemberben kezdődő választásokon.