52 milliárd forintból épül autóalkatrész-gyár Felsőzsolcán

Körülbelül 52 milliárd forintos zöldmezős beruházással 1500 álláshelyet hoz létre Felsőzsolcán a brit tulajdonú GKN Automotive Hungary Kft. – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.

2023. szeptember 9., 07:58

Szerző:

A gyárban a BMW, a Mercedes-Benz, a Suzuki és a Volkswagen számára gyártanak majd alkatrészeket. Az MTI közlése alapján Szijjártó azt mondta, a projektnek köszönhetően már idén 200 új álláshely jöhet létre, a munka második fázisának átadásával, 2026 végéig pedig 1500.

Az állam támogatást ad a beruházáshoz, amelynek mértékét később fogják nyilvánosságra hozni, amint megtörtént az Európai Bizottság jóváhagyása – közölte a miniszter. Szijjártó beszédében azt mondta, az autóipar már rég a hazai gazdaság gerincoszlopát jelenti, a szektor termelési értéke tavaly először elérte a tízezer milliárd forintot, az idei első félévben pedig 24 százalékos növekedéssel hétezer milliárd forintot regisztráltak.

Kitért arra is, hogy a brit cégek több mint 50 ezer embernek adnak munkát Magyarországon, a kétoldalú kereskedelem volumene pedig tavaly megközelítette a hatmilliárd eurót. „Exportunk az első félévben már 10 százalékos növekedést mutatott, és az eddig Magyarországra jött beruházások 11 ezer új munkahelyet teremtettek, ami 50 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest” – fogalmazott.

(Kiemelt kép: legördül az első hibrid autó, egy Mercedes-Benz CLA 250 e Coupé a kecskeméti Mercedes-gyár gyártósoráról 2020. július 21-én. Fotó: MTI/Ujvári Sándor)

 

Tegnap 15:14

Hidegfront vet véget az áprilisi nyárnak: a jövő hét első napján még akár 31 Celsius-fok is lehet a Dél-Alföldön, majd beborul az ég, és többfelé kell esőre, akár zivatarra is készülni. A hét közepétől ugyan csökken a csapadékhajlam, de a hőmérséklet jelentősen visszaesik, a legmelegebb órákban mindössze 10-16 Celsius-fok várható, a hidegre hajlamos helyeken pedig visszatérhet a gyenge hajnali fagy. A szél sokfelé lesz erős - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.

Tegnap 09:05

Tizenöt emberéletet követelt már idén a figyelmetlenség és a szabályok megszegése - közölte honlapján szombaton a MÁV, körültekintő közlekedésre kérve az utazókat. A MÁV-csoport adatai szerint vasúti átjárókban idén eddig 16 baleset történt, öttel több, mint a tavalyi év hasonló időszakában, ezek közül egy halállal végződött, három súlyos sérülésekkel járt.