Új rendszámot vezetnek be Magyarországon, így néz majd ki
Bemutatták a legújabb rendszámot, amit hamarosan el is kezdenek alkalmazni Magyarországon.
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) közölte, hogy megérkezett Magyarországra az új rendszám, amit főként raliautókon használhatnak majd a jövőben. Az MNASZ már egy fotót is mutatott róla a közösségi oldalán, számolt be róla a vezess.hu.
Ilyen lesz az új rendszám
A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) az előző héten tett közé egy képet és egy bejegyzést, amelyből kiderül, hogy ismét lesz sportrendszám. A vezess.hu cikkében olvasható, hogy a sportcélra kiadott I betűjelű rendszám abban különbözik a többitől, hogy kettő helyett három számot tartalmaz az SP betűk előtt, illetve a kiadás évszáma sincs rajta. Emellett jelentős különbség, hogy a betűk nem feketék, hanem pirosak.
A formátum miatt, ebben a rendszerben csak 999 táblát tudnak majd kiadni, ami nagy valószínűséggel nem lesz elég. Ha elfogytak az SP jelzéssel ellátott táblák, akkor következhetnek a SO, SR, illetve ST kombinációk. Szujó Zoltán, a MNASZ elnöke szerint, ahhoz, hogy a rendszámot feltámaszthassák, másfél évre volt szükség, és több tárca is egyeztetett az ügyben. Főként a Belügyminisztérium, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium illetékeseivel tárgyaltak.
A SP rendszám egyébként azután tér vissza, hogy 2022-ben megszűnt. Az új rendszerben csak ideiglenes (I betűjelű) rendszámokat adtak ki, amelyeknek a jobb szélükön a kiadás évszáma is fel van tüntetve egy színes csíkban.
Tíz éven keresztül használták a rendszámot
2022-ben jelentették be, hogy megszűnik a SP kombinációval ellátott rendszám. Akkor arról számolt be a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, hogy a korábban kifejezetten versenyautókra kiadott rendszámok érvényesek maradnak, ugyanakkor új rendszámot ezzel a kombinációval már nem lehet majd igényelni.
A változás ellenére a közúti autóversenyzést elősegítő rendszámtáblák előnyei viszont érvényesek maradtak az „I”-rendszámok esetében. Ez azt jelenti, hogy egy ilyen autót elegendő csupán ideiglenesen forgalomba helyezni, emiatt egyszerűbb és jóval olcsóbb az üzemeltetés és az üzembe helyezés. Az SP jelzéssel ellátott rendszámokat először 2012-ben vezették be, majd 2022-ben tűntek el teljesen, most másfél év után, ismét igényelhető.
(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)