Megszűnhet a a kötelező oltási rendszer? Összefogtak az oltásellenes szülők

Száznál is több pert indítottak az oltásellenes szülők, akik azt szeretnék elérni, hogy lazuljon kötelező oltások rendszere Magyarországon.

2025. február 10., 16:22

Szerző:

A Népszava úgy értesült, a Covid19-járvány óta szaporodtak meg azok a perek, amelyekben jellemzően a szülők a gyermekeiket akarják felmentetni a kötelező védőoltások alól. Például polgári pereket is kezdeményeznek, azért, mert az orvos nem adott számukra olyan szakvéleményt, amellyel elkerülhették volna az oltást. Az oltásellenesek akciói ellenére a magyar oltási rendszer egyelőre stabilan ellenáll. A perek száma már meghaladta a százat is. 

A belügyminiszterhez fordultak az oltásellenesek

A lap úgy tudja, a legtöbb beadványt egy előre elkészített formanyomtatvány alapján írják, és a panaszosokat Pál-Szántó Ágnes és Mihalik Angelika nagykanizsai ügyvédek képviselik. Ők a múlt év végén felszólították a belügyminisztert is, hogy az egészségügyért felelős tárcavezető tegyen lépéseket a kötelező védőoltási rendszer megszüntetésére.

A háziorvosokat, valamint a klinikai védőoltási szaktanácsadókat képviselő ügyvéd, Nemes Dénes szerint a vakcia-szkeptikus szülők úgy próbálják meg elkerülni az oltásokat, hogy az egyik szülő az oltás idejére külföldre, például Ausztriába költözteti a gyereket. 

A felperesek gyakran sérelmi díj megállapítását is várják a bíróságoktól, mondván, miután a gyógyító nem adta ki az oltáselkerülő szakvéleményt, megsértette a gyerek személyiségi jogait és ezért fizessen kártérítést.

Az ügyvéd felhívta a figyelmet arra, az életkorhoz köthető, kötelező védőoltások rendszere pontosan szabályozott. Nem tud olyan perről, amit az oltástagadó mozgalom megnyert volna akár első fokon is. Az orvosok viszont már több alkalommal is nyertek első fokon, és van már egy közigazgatási per is a Veszprémi Törvényszék előtt, amelyben jogerős ítélet is született.

Galgóczi Ágnes a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE) által szervezett januári szakmai webináriumon arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon a kötelező oltási rendet számos jogforrás szabályozza, védi, köztük az Alaptörvény, az egészségügyről szóló törvény, valamint a járványmegelőzésről szóló népjóléti miniszteri rendeletek, sőt Alkotmánybírósági határozatok is születtek e tárgyban. Beszélt arról is, hogy a kötelező védőoltások beadásához nincs szükség szülői belegyezésre, csak a tájékoztatás joga illeti meg a szülőt.

Ha a szülő a kötelező védőoltásokat tudatosan negligálja, nem hajlandó együttműködni, akkor ezt a védőnőknek kötelességük jelezniük a hatóságnak, s gyámhatóság akár ki is emelheti a gyermeket a családból arra az időszakra, amíg megkapja a vakcinát. Ha a továbbiakban a szülő hajlandó együttműködni az orvossal és a védőnővel, akkor a gyermeke visszakerülhet a családba.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: AhmadArdity via Pixabay)