Fellélegezhetnek a napelemesek

A napelemes rendszereket üzemeltető háztartások esetében – fokozatos kivezetés mellett – továbbra is fenntartható az eddig alkalmazott éves szaldó elszámolás rendszere jövőre – közölte Juhász Edit, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke a közösségi oldalán közzétett videójában pénteken.

2023. szeptember 8., 20:47

Szerző:

Juhász Edit és Lantos Csaba energiaügyi miniszter pénteken egyeztettek a háztartási napelemes rendszereket érintő elszámolási szabályok módosításának lehetőségeiről. Amint arról korábban a 168.hu beszámolt, Lantos Csaba energiaügyi miniszter pénteken a szaktárca Facebook-oldalán bejelentette: megtartják az éves elszámolást a napelemes rendszereket üzemeltető családok számára.

Juhász Edit elmondta: a hivatal önálló szabályozó hatóságként olyan szabályozási keretrendszer kialakítására törekszik, mely hatékonyan támogatja a megújuló energiaforrások felhasználását. A háztartási méretű kiserőműveket működtető fogyasztókra vonatkozó elszámolási szabályokat részben kormányrendelet, részben pedig a hivatal elnökének rendelete tartalmazza.

Hozzátette: utóbbi terjed ki a rendszerhasználati díjak alkalmazásának elveire. A pénteki egyeztetésen az energiaügyi miniszterrel közösen áttekintették, hogy milyen elszámolási rendszert lehet és célszerű működtetni a hazai szabályozásban annak érdekében, hogy a számlázás a jövőben is egységes elvek szerint történjen.

Kitért arra, hogy a bruttó elszámolás jövőbeni bevezetése elkerülhetetlen, nemcsak az uniós irányelvek teljesítése miatt, hanem annak okán is, hogy a napelemes rendszerek elterjedésének bizonyos szintjén túl már ez biztosítja a leghatékonyabb és legbiztonságosabb működést.

Közlése szerint megvizsgálták, hogy az éves szaldó elszámolásból való áttérés a bruttó rendszerbe milyen módon történhet. Egyetértettek abban, hogy az éves szaldó fenntartása – amennyiben a jog kiszámíthatóan biztosítja annak kivezetését – nem ütközik uniós jogba. Ennek figyelembevételével, valamint a korábban eszközölt beruházások kedvezőbb megtérülése érdekében arra jutottak, hogy ezt az átmenetet választják és rögzítik a szabályozásokban.

Kiemelte: mindez azt jelenti, hogy a meglévő napelemek tekintetében jövő évtől nem térnek át a havi szaldó elszámolásra, hanem fokozatosan kivezetve fenntartják az éves szaldó rendszerét. A MEKH az új szabályozás alapját jelentő rendeletmódosítást előkészíti, és gondoskodik annak kihirdetéséről. Előremutatónak nevezte, hogy az energiahatékonysági célú beruházások aránya az otthonokban folyamatosan növekvő tendenciát mutat. „Ezt szem előtt tartva a célunk továbbra is az kell legyen, hogy a műszaki biztonság fenntartása mellett a szabályozás ösztönözze a zöld beruházásokat, és a felelősen gondolkodó fogyasztókat segítse hozzá ahhoz, hogy minél több megtermelt energiát fogyasszanak el helyben” – fogalmazott Juhász Edit.

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) üdvözli, hogy marad az éves elszámolás a napelemekre beruházó családok számára – olvasható a szervezetnek az MTI-hez pénteken eljuttatott  közleményében. A Ficsak örömmel fogadta, hogy a kormány a magyar családok érdekeit szem előtt tartva, a háború és az energiaválság idején is mert változtatni a döntésén, így marad az éves elszámolás a napelemre beruházó családoknál a korábbi szerződéseik alapján – tartalmazza a közlemény.

Egyben üdvözlik, hogy a kormány „az unió elvárásai ellenére” belátta, hogy nem tisztességes a jelenlegi napelemesekkel szemben, hogy menet közben változnak a szabályok. Felhívták a figyelmet arra, hogy a Ficsak az elmúlt héten „rengeteg egyeztetést” folytatott le, napelemet működtető családokkal, különböző szervezetekkel, kormányzati szereplőkkel annak érdekében, hogy „a hibás EU-s szabályozás” ne érintse azokat, akiknek élő szerződésük van.

A Ficsak üdvözli, hogy a kormány nem nyugodott bele abba, hogy a Brüsszeli direktíva miatt a napelemekbe beruházók korábban szerzett jogai sérüljenek. A kormány azoknak a családoknak kedvez ezzel a döntéssel, akik spórolás és a környezet védelme miatt beruháztak – olvasható a Ficsak közleményében.

(Kiemelt kép: napelemek egy épület tetején a Bács-Kiskun megye bácsalmási járásában fekvő nagyközségben. MTVA/Bizományosi: Váli Miklós)