Időjárás: napközben is olyan fagyok lesznek, hogy törni lehet a leheletet

Kiengedi az erejét a tél a héten, a hajnali fagyok kitartanak nappal is. Az időjárást egy skandináv térségből érkező anticiklon uralja, ami több hullámban árasztja el hazánkat hideg, fagyos levegővel. 

2025. február 10., 14:02

Szerző:

A HungaroMet előrejelzése szerint  hétfői időjárás során nagyrészt derült idő várható. A felhőzet a Dunántúl délnyugati, nyugati részeire húzódik, de ott is egyre több helyen vékonyodik, szakadozik, míg kedd délutántól miközben kelet felé terjeszkedik, záródni, vastagodni kezd. 

Legfeljebb jelentéktelen csapadék fordulhat elő az esti, éjszakai órákban a nyugati, délnyugati határnál. A délkeleti szél kedden csak kevés helyen élénkül meg.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -10 és -4 fok között valószínű, a fagyzugokban -10 fok alatti, míg a felhős dunántúli részeken 0 fok körüli értékek is előfordulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 4 és 8 fok között alakul.

A jövő hét időjárása hozza el az igazi zimankót

Az Időkép előrejelzése szerint teret hódít a fagyos levegő Európában a hét második felében, hétvégén idehaza többfelé napközben is fagyhat, ugyanis Skandináviától nyugatra egy anticiklon erősödik meg, melynek keleti peremén észak felől több hullámban hideg, fagyos levegő árasztja el Európa középső és keleti területeit, beleértve hazánkat is.

Szerdától péntekig felhőpaplan alá szorul az ország, és délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék, ami vegyesen lehet hó, havas eső, eső, néhol ónos eső is, észak, északkelet felé növekszik a szilárd halmazállapot valószínűsége. Pénteken aztán egyre inkább a havazás lehet jellemző, de délutántól már szűnhet a csapadék. 

Szombatra elárasztja térségünket a sarkvidéki eredetű légtömeg, így bár egyre többfelé kisüt a nap, de többfelé erős, nyugaton és északkeleten viharos északi szél fújhat. Jelentős lehűlés jön, több helyen napközben is fagypont alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

Vasárnap hajnalra pedig több helyen -10 fok alá hűlhet a levegő, a hóval borított, szélcsendes tájakon -15 fok sem zárható ki.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: ChiemSeherin via Pixabay)