A Netflix drasztikusan rontaná a felhasználói élményt azok számára, akik nem fizetnek az igénybevett szolgáltatásért.
Ismét az OTP Bank, illetve a pénzintézet ügyfelei váltak a csalók célpontjává.
Az elmúlt évek során egyre több emberi szervről derült ki, hogy a környezetből származó mikroműanyag megtalálható bennük. Ez alól nem jelent kivételt az emberi agy sem.
Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy Joe Cohen.
Szeptember 23-án a Google szolgáltatásaiban hiba lépett fel.
2014. augusztus 21., 13:51
Egy friss kutatási eredmény szerint az Európában forgalmazott francia borok és borpárlatok nagy részében kimutatható a ftalátok különböző formája. A ftalátok olyan szerves vegyületek, amiket főleg PVC lágyítására használnak ipari körülmények között, műanyag burkolatokban és más műanyag termékekben is előfordulnak, például gyerekjátékoknál is ezeket használják – írja az Index.
2014. augusztus 21., 06:44
1:4000 az esély arra, hogy az 1950 DA jelű aszteroida 2880. március 16-án becsapódik a Földbe – írja az Index.
2014. augusztus 20., 19:40
Másfél év alatt kétszer rabolták el, előbb Skorzeny SS-kommandója, később az NKVD. Megjárta Mauthausent, több igazolóbizottságot, nyugállományba helyezték, már majdnem el is feledték. Az utolsó, orosz nyelven zajló éjszakai tárgyaláson minden jogi védelem nélkül viaskodott bíráival – sejthető volt a vég. Göncz Árpád Bakay Szilárd altábornagyot, a kiugrási kísérlet katonai szervezőjét 1991-ben posztumusz vezérezredessé léptette elő. Másfél év alatt kétszer rabolták el, előbb Skorzeny SS-kommandója, később az NKVD. Megjárta Mauthausent, több igazolóbizottságot, nyugállományba helyezték, már majdnem el is feledték. Az utolsó, orosz nyelven zajló éjszakai tárgyaláson minden jogi védelem nélkül viaskodott bíráival – sejthető volt a vég. Göncz Árpád Bakay Szilárd altábornagyot, a kiugrási kísérlet katonai szervezőjét 1991-ben posztumusz vezérezredessé léptette elő. Az Orosz Föderáció főügyésze 1992-ben rehabilitálta. Ám sírhelye ismeretlen, bizonyos kérdések máig megválaszolatlanok. Portréját BUJÁK ATTILA rajzolta meg.
2014. augusztus 19., 10:05
Lengyel kutatóműholdat állított Föld körüli pályára a Brite nemzetközi űrkutatási program keretében egy kínai hordozórakéta. A Heweliusz műholdat kedd hajnalban a kínai Tajjüan műholdkilövő-központból bocsátották fel. Ez az Európai Unió által is finanszírozott Brite program második lengyel kutatóműholdja, az első, Lem nevű űreszköz tavaly óta kering a Föld körül – jelentette kedden .
2014. augusztus 19., 05:38
Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.
2014. augusztus 18., 15:39
Az Országos Meteorológiai Intézet immáron három éve használja azt a szuperszámítógépet, melynek köszönhetően sokkal gyorsabb és pontosabb előrejelzéseket tudnak készíteni.
2014. augusztus 15., 11:42
A magas sóbevitelről köztudott, hogy emeli a vérnyomást, ami a szív- és érrendszeri betegségek nagy kockázati tényezője.
2014. augusztus 15., 11:04
A Romédia Alapítvány – romák által működtetett civil szervezet. Céljuk hozzájárulni a roma nemzetiségi identitás pozitív megítéléséhez, felvenni a harcot a romákkal szembeni előítéletekkel, alternatív információt adni a romákról a döntéshozóknak. Mindezt film- és videógyártással, nemzetközi multimédia kampányokkal és nyilvános események szervezésével kívánják elérni.
2014. augusztus 14., 05:35
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) automatikus ellentámadásra képes vírusprogrammal rendelkezik, amely képes emberi beavatkozás nélkül fellépni a számítógépes kalózok ellen – állította Edward Snowden, az ügynökség volt szerződéses alkalmazottja a Wired című magazinnak, amely szerdán közölte a vele készült interjút.
2014. augusztus 13., 23:46
Első ízben állítottak elő laboratóriumban működőképes háromdimenziós agyszövetet, amelyet két hónapon át sikerült életben tartani.
2014. augusztus 12., 14:48
A Texasi A&M Egyetem Brett Hokr vezette kutatócsoportja arról számolt be, hogy lézerrendszerükkel négyszáz méterről különbséget tudtak tenni hasonló külsejű és összetételű fehér porok között.
2014. augusztus 10., 10:16
A világ első vízházát Kecskeméten mutatták be a szakmai érdeklődőknek, az újszerű ház Gutai Mátyás építészmérnök találmányán alapul. Az Európai Unió támogatásával már korábban elkészült az épület, de most először tartottak olyan bemutatót, amelyen a külföldön elő feltaláló személyesen részt vett.
2014. augusztus 8., 16:00
Életének 73. évében elhunyt Fodor Sándor professor emeritus, nemzetközileg elismert arabista, keletkutató – közölte az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Kara (BTK) pénteken az MTI-vel.
2014. augusztus 7., 05:44
Viharos erejű széllel és áradásokkal fenyeget a Hawaii-szigetekhez közeledő ikerhurrikán – közölte szerdán az amerikai meteorológiai szolgálat.
2014. augusztus 6., 19:47
Több mint egy évtizedes vándorlás után elérte úti célját, a Csurjumov–Geraszimenko üstököst a Rosetta űrszonda; a randevúhoz szerdán hajtották végre az utolsó pályamódosító manővert. Az eseményről tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón kapcsolták az Európai Űrügynökség (ESA) darmstadti irányítóközpontját, és beszámoltak a projektben való magyar részvételről.