Nyom nélkül

Bakay Szilárd felesége, Margit (Gréti) asszony a Conti utcai börtön kapujában a kiküldött szennyesek közé rejtve talált egy papírfecnit, tintaceruzával írott, kusza feljegyzéssel.
„Mindent köszönök Szilárdod.” Ez volt a búcsúüzenet, az utolsó vallomás. Amikor a rokonok legközelebb látogatni mentek, sepregető embert találtak a nyitott kapualjban. Ő mondta, hogy a börtönt az oroszok hajnalban kiürítették, a foglyokat magukkal vitték.

Évtizedekig tartó némaság következett. Kérelmek, válaszlevelek jöttek-mentek a Vöröskereszttől az ügyészségig, a HM-ig, az amerikai követségig. Senki nem tudott semmit, de nem is erőltették meg magukat. Végül az állam – a feleség kezdeményezésére – tekintettel az eltűnés óta eltelt hosszú időre, ’58-ban holttá nyilvánította Bakayt. Az asszony úgy halt meg 1966-ban (túlélve a kitelepítést is), hogy férje sorsáról semmit sem tudott. A szovjet levéltári anyag alapján ma is csak vélelmezhető, hogy az altábornagyot 1947. március 17-én végezték ki golyó által, valószínűleg Sopronkőhidán. „Holtteste a földnek adatott, 3 kilométer távolságra Sopron városától, délkeleti irányban. (Magyarországon.)”

Bakayra régóta vadásztak az oroszok, s partner volt ehhez maga Rákosi, akinek Bakay-ellenes írásos kirohanásai már az emigrációban, a háború idején ismertek voltak. Nem számított, hogy Bakay a németellenes tisztek közé tartozott, hogy a kiugrás kulcsfigurája volt, hogy lefogták és kiiktatták a németek, összes rendfokozatától megfosztották a nyilasok. A szálka az oroszok szemében Bakay kijevi szereplése volt. 1942 augusztusában nevezték ki a Keleti Magyar Megszálló Csoport parancsnokának, a „könnyű hadosztályok” élére állítva. A név szépelgő körülírás: a hadosztályok a kor viszonyai között nem képviseltek komoly harci erőt. Felelőtlenség volt őket a frontra küldeni. A németek értékelése szerint „harcban nem vagy csak kivételes esetben alkalmazhatók”. Amikor erre a „kivételes esetre” sor került, azonnal szét is zúzták őket.

Maradt a megalázó „őrzés-védés”, a segédszolgálat a németek hátában, a vasutak biztosítása, a járőrözés. Vagyis a partizánvadászat, ami a kor harcászatában (a keleti front poklában) „jogilag, érzelmileg is ingoványos” terület volt. A vita, a polgári lakosság ellen elkövetett atrocitások és bűnök, a felelősök keresése, felmentése eltart még egy ideig. Maradjunk annyiban: Bakay nevét, mint kijevi főparancsnokét, megjegyezték az oroszok, s amikor a népbíróság – felfogásuk szerint – „futni hagyta”, az NKVD lecsapott.

Bakay sem úgy kezdte Kassán, Kismartonban, Kőszegen a katonai alreáliskolában, hogy a csúcson razziák, erdei orvlövészetek, államcsínyek és cselszövések hőse lesz. Glaszékesztyűs úri pályán indult, viszonylag stabil megélhetéssel. A délszláv katonadinasztia (a Temesben, Torontálban honos Bakanovichok) félárva leszármazottjának a katonai képzés egyrészt egzisztenciát, tandíjmentességet jelentett, másrészt az elitbe kerülés egyetlen útja volt. Mind a négy Bakay fivér a katonaiskolát választotta. Közülük Szilárd vitte a legtöbbre. 1912-ben, amikor felavatják Kaposváron az Albrecht főherceg nevét viselő Császári és Királyi 44. gyalogezred hadnagyaként, még nem sejti, hogy a tanultakat hamarosan élesben is kipróbálja. A többi történelmi közhely. Négy év vérben és vasban (de főleg hidegben és sárban) Galíciában, Erdélyben, Szerbiában. A katasztrofális veszteségeket szenvedő kaposvári „rosseb ezred” létszámát tizenegyszer kell feltölteni. Négy év után szinte már senki sem szolgál (él) azok közül, akik 1914-ben kezdtek.

A front utáni rendes tiszti pálya része, hogy azonnal nősül (természetesen katonacsaládból), apa lesz, s egyetlen fiát tisztnek neveli. A kommün alatt letartóztatják, Kaposváron, majd a Margit körúton ül, ami négyévnyi front után szinte üdülés. (Ekkor készül ceruzarajz róla, amelyet rabtársa vet papírra: hiteles ábrázolás egy frontot átélt, elgyötört tisztről, aki most kezdi újra az életet.) A HM-elnök D osztályának munkatársaként elhárítási és felderítési kérdésekkel foglalkozik, utazik, katonai delegációkban hasznosítja nyelvtudását. Angolul, németül és franciául beszél. 1934-től ’39-ig Szófiában katonai attasé, bonyolult balkáni intrikák tudora. Ő jelenti a hazai vezetésnek a készülő Molotov–Ribbentrop-paktum hírét.

Éles és tragikus fordulat akkor áll be Bakay életében, amikor a Szófiából hazatérő katona-diplomatát csapatszolgálatra vezénylik vissza. Ekkor van a legjobb korban, hullanak rá a kitüntetések, minden volt, ami a pályán lehetett: frontszolgálatos, csapattiszt, „irodakatona”, diplomata. De közeledik Erdély részleges visszavétele, a kormányzat legfénylőbb sikere, Horthy népszerűsége csúcsra jár. A bevonuláskor várható (és be is következő) atrocitások megfékezésére a kemény, de tárgyalóképes főtisztet delegálják.

A legkeményebb fizikai és morális próbatétel mégis a keleti arcvonal, a Keleti Magyar Megszálló Csoport kijevi irányítása. Tény, hogy a pálya válságpontja az (depressziós frontfotók bizonyítják), amikor távmondatban fölmentését kéri Szombathelyi vezérezredestől.

Hamarosan fontosabb pozícióba helyezik, a nyugati határszél biztosítására. Amit Bakay ott lát, amilyen hírek onnan jönnek, érzékeny ponttá teszik a nyugati végeket. A magyarok régóta érdeklődnek a Pozsony és Bécsújhely térségében tapasztalható gyanús német csapatmozgásokról. Mindig kitérő választ kapnak. („A jobb élelmezés végett.”) Lelkiismeretes katonai bürokrataként Bakay készül, kidolgozza az elméletileg lehetséges ellenállás tervét. Írott malaszt marad.

Március 19. után Horthy csak megbízhatónak tartott katonái között érzi biztonságban magát. Akkoriban már ebbe a körbe tartozik Bakay is, aki 1944. augusztus 1-jétől a budapesti I. Hadtest parancsnoka. Kapkodva szervezi a főváros védelmét, működik az ifjabb Horthy által koordinált „kiugrási iroda”, a katonai szárny munkájában Bakay is szerepet vállal. Csakhogy ezt túl sokan tudják, köztük a németek.

A Skorzeny-kommandó október 8-án, hajnali fél ötkor lép akcióba: a gyanútlan Bakay és segédtisztje fejére csuklyát vetve a Svábhegyre száguldanak velük. Ettől kezdve Bakay Szilárdnak a magyar katonapolitikában nincs többé szerepe. A szánalmas kiugrási akció elbukik, az altábornagyot Mauthausenbe viszik. Szálasi naplójából utólag kiderül, az ellenállás korántsem volt acélos. A Monarchia ódivatú katonai etikáján (bajtársiasság, adott szó) nevelkedett Bakaynak a konspiráció nem volt erőssége. Legtitkosabb utasításait nyilasbarát beosztottjai azonnal jelentették a németeknek.

A tábornoknak első elrablásakor esélye sem volt. Ennél is csekélyebb mozgástere maradt, amikor a nyugalmazott katonát a szombathelyi Lipp Vilmos utcai házból elhurcolja az NKVD, hogy meg se álljanak vele a szervezet Széll Kálmán utcai fogdájáig. Onnan viszik Budapestre, a Vilma királynő úti (Gorkij, majd Városligeti fasor) NKVD-házba, a Vidor-villába. A többi az éjszakába nyúló kihallgatások homályába vész.

(Cikkünk összeállításakor Temesvári Jenő Vitéz Bakay Szilárd altábornagy élete című munkájára, az abban közölt dokumentumokra és dr. Bakay Mária segítségére támaszkodtunk.)