Mítosz és megoldás

2020. október 24., 20:58

Szerző:

Régi szabály, hogy egy detektívtörténetben a rejtély megoldásába nem szabad misztikumot keverni, még akkor sem, ha látszólag természetfeletti eseménnyel van dolga a nyomozónak. Ebben az esetben is fel kell oldani a misztikumot, valamiféle reális magyarázattal. Így volt ez Agatha Christie Asztarté szentélye című Miss Marple-történetében, Az egyiptomi sír esete című Poirot-novellában és Arthur Conan Doyle talán leghíresebb regényében, A sátán kutyájában is, melyben Sherlock Holmes nyomoz egy kísérteties véreb után. Neil Gaiman Samaragdzöld tanulmánya viszont rafinált módon vegyíti a fantasztikumot a racionalitással.

A Hugo-díjas novella először a Sherlock ​Holmes lehetetlen kalandjai című antológiában jelent meg magyarul, ott Smaragdszín tanulmány címmel. Ezekkel a fordításokkal amúgy is csak a baj van, hiszen a cím Conan Doyle első Sherlock Holmes-történetére utal, amit legtöbben A bíborvörös dolgozószobaként ismernek, de volt már A brixtoni rejtély is. Az eredetihez a legközelebb az utóbbi évek címadási állnak: Tanulmány vörösben, és Tanulmány vérvörösben. Gaiman novellája erre a történetre játszik rá, miközben bizonyos jelenetekkel, gesztusokkal és párbeszédekkel sok más Holmes-történetet is megidéz – tegyük hozzá, hét évvel az előtt, hogy a BBC féle Sherlock sorozat is többek közt ezzel vált népszerűvé.

Gaiman mindebbe még Lovecraft mitikus világát is belekevercseli, mégsem válik könnyelművé, nem feledi, hogy egy detektívtörténet valódi tétje a bűnügy, amit könnyen felhígíthat a misztikus magyarázat. A névtelen detektív és szintén névtelen segítője egy olyan Londonban nyomoznak, ahol a Cthulhu-mítosz már valósággá vált. A novella most megjelent képregényváltozatában pedig Rafael Albuquerque baljós rajzai érzékletesen adják vissza azt a Baker Streetet, melyet Gaiman Dolye és Lovecraft műveinek hangulatából húzott fel. Arról nem is beszélve, hogy az ismert karakterek koránt sem a megszokott módon lettek ábrázolva. / Svébis Bence

(Neil Gaiman: Smaragdzöld tanulmány, 80 oldal, fordította: Limpár Ildikó, Fumax Kiadó)