Hózáporra és gyenge havazásra is számíthatunk

Estefelé már egyre csökkenő eséllyel fordulhat elő hózápor, gyenge havazás.

2021. január 17., 12:50

Szerző:

 

 

Egyre nagyobb területen kezd el szakadozni, csökkenni a felhőzet -írja a met.hu

 

Elszórtan, majd estefelé már egyre csökkenő eséllyel fordulhat elő hózápor, gyenge havazás. Hétfőn a keleti, északkeleti országrészben felhősebb égkép lesz a jellemző, de a délelőtti óráktól nyugat felől is elkezd megnövekedni, megvastagodni a felhőzet, ezzel együtt pedig a Dunántúlon, főként annak északi és nyugati tájain egyre több helyen havazhat. 

 

Az északnyugati, nyugati szelet napközben élénk, ma néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -15 fok között alakul, az alacsonyabb értékekre a kevésbé felhős, szélcsendes, illetve hóval borított tájakon számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn +1 és -6 fok között várható, délnyugaton lesz enyhébb az idő. 

Donald Trump amerikai elnök telefonon próbált nyomást gyakorolni Georgia állam legfőbb választási tisztségviselőjére, hogy az "találjon" elegendő szavazatot a novemberi eredmény megfordítása érdekében - derült ki az egyórás beszélgetésről készített hangfelvételből, amelyet elsőként a The Washington Post című napilap tett közzé vasárnap.