Ellenségből barát: rájöttek a Jobbikban, hogy a túlélésük kulcsa az ellenzéki összefogás

Összefogtak az ellenzéki pártok. Korábban különösen az MSZP, a DK és a Jobbik utálkozott.

2021. január 10., 08:30

Szerző:

A Demokratikus Koalíció (DK) bábáskodása mellett megszületett az ellenzéki összefogás a DK, a Jobbik, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd között. Közös listán indulnak a 2022-es országgyűlési választáson, amely szerintük elhozza a kormány- és a korszakváltást. A pártok eddig igencsak ódzkodtak az együttműködésektől, különösen a Jobbiktól.

Gréczy Zsolt, a DK egykori szóvivője a 2018-as választások előtt elutasítóan nyilatkozott a Jobbikról. Az közösködés kérdése azért került elő, mert Vona Gábor gesztusokat tett a balliberális szavazók felé, illetve Heller Ágnes filozófus is az együttműködés fontosságáról beszélt. „A DK számára a Jobbik ma is ugyanaz a kirekesztő, szélsőjobbos szervezet, amelyik európai uniós zászlókat égetett” – közvetítette Gréczy a DK álláspontját.

„A Jobbik a cukiság kampánya mögé bújva ugyanazt a zsidózó politikát vallja, mint megalakulásakor.” Ezt az MSZP nyilatkozta ugyancsak a választások előtti évben, miközben Medgyessy Péter volt miniszterelnök arról beszélt, a baloldalnak össze kell fognia a Jobbikkal, ha győzni akar. A szocialisták szerint a „Jobbik egy tolvaj milliárdos pártja, a Fidesz pedig a tolvaj milliárdosok pártja – egyikre sem szabad szavazni! Ezekkel? Soha!”

„A Jobbik a fennállásának nagyobbik részében olyan politikát folytatott, ami kizárja az együttműködés lehetőségét” – mondta Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke két héttel a voksolás előtt. A Momentum nem utasította el kategorikusan a lehetőséget: Kovács Béla kémügyének és az párt orosz kapcsolatainak tisztázását, a demokrácia melletti elkötelezettség bizonyítását szabta meg a párt melletti kiállás feltételeként.

Karácsony Gergely a választások előtt erős kritikákkal illette a pártot. „A Jobbik ugyanúgy Magyarország rosszabbik feléhez tartozik, mint a Fidesz, amely sokszor játszik a Jobbik kottájából” – mondta. – „A Jobbik társtettes az elmúlt nyolc évben. A Jobbikkal akkor lehetséges az együttműködés az egyéni választókerületekben, ha a jelölt nem náci. A pártban továbbra is vannak nácik, csak most nem aktívak, mert megtiltották nekik a nácizmusuk gyakorlását.” „A Jobbik Simicska Lajos lopott pénzén arról kampányol, hogy ő egy antirasszista párt.” „Az embernek változhatnak bizonyos nézetei, de aki az erkölcsi meggyőződéseit váltogatja, attól egy lépés távolságot érdemes tartani.” Ezután következett a párbeszédes főpolgármester 2019-es HírTV-s interjúja, amelyben sokak szerint mentegette a Jobbik vezető politikusait a náci vádak alól.

2018 áprilisában Dúró Dóra, a Jobbik parlamenti képviselője – aki azóta a Mi Hazánk politikusaként időnként könyveket semmisít meg – azt nyilatkozta, hogy Gyurcsánnyal semmiféle együttműködés nem képzelhető el. „Vannak olyan kibékíthetetlen értékrendi ellentétek az MSZP, a DK és a Jobbik között, amelyek képtelenné teszik az együttműködést.”

2020 végéig sok víz lefolyt a Dunán, de a Jobbik egészen december közepéig kérette magát, az volt az egyetlen ellenzéki párt, amely az utolsó pillanatig nem mondott igent a közös listára.

A 2000-es években nemzeti radikálisként induló Jobbikban decemberben még úgy vélték, mivel Gyurcsány emberei fognak dominálni a közös listán, nem biztosak a csatlakozásban. Sneider Tamás, a párt volt elnöke azt mondta, határozottan ellenezte, hogy a Jobbik közös listán induljon a többiekkel, mert a közös program és lista teljes önfeladást jelent. „Valószínűleg ezért kerültem háttérbe a saját pártomon belül.”

Varga-Damm Andrea

„A párbeszédet a Jobbik és a többi ellenzéki párt között én kezdeményeztem, emiatt rengeteg támadást kaptam a párton belül, Gyöngyösi Márton hetente írt nekem megfeddő leveleket” – mondta a Jobbik frakciójából kilépett Varga-Damm Andrea. A független képviselő szerint mióta a jelenlegi vezetők rájöttek, hogy a politikai túlélésük kulcsa az ellenzéki összefogásban rejlik, olyan kérdésekben is egyetértenek a többi párttal, amelyekben nem szabadna. Szerinte így elvész a Jobbik színe. Gyurcsány kijelölte a Jobbik helyét az összefogásban. Szerinte Jakab Péterék feladata, hogy állandóan figyelmeztessék a baloldali pártokat, „hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték”.

„Erre figyelmeztetni kell valakit?” – kérdezi Varga-Damm Andrea, aki szerint a felvetés nem jó kiindulópont. A Jobbik volt képviselője szerint a párt vezetőinek nincs karakterük, a nemzeti érzelmű tagokat pedig háttérbe szorították.

 

A cikk a 168 óra hetilap 2021. január 7-i számában jelent meg.

Donald Trump amerikai elnök telefonon próbált nyomást gyakorolni Georgia állam legfőbb választási tisztségviselőjére, hogy az "találjon" elegendő szavazatot a novemberi eredmény megfordítása érdekében - derült ki az egyórás beszélgetésről készített hangfelvételből, amelyet elsőként a The Washington Post című napilap tett közzé vasárnap.