Szandi továbbadta a meg sem tartott fellépésért kapott pénzt: erre fordítják majd a rászorulók
Szandi azt mondja, utoljára nyilatkozott az elmaradt koncert miatt kavarodott botrányról.
Másfél hete volt, hogy Szandi elment a Felvidékre egy koncerten szerepelni. Itt azt látták, hogy a szerződésben kikötöttekkel szemben nincs meg a minimális ötvenfős közönség, ezért az első beszámolók szerint az énekesnő és kísérete ki se szállt az autóból, csak eltették a gázsit és távoztak. Az ügyből a múlt héten lett nagy botrány, csomó további részlet is kiderült, és most pont került az ügy végére.
Szandi nem lépett fel a jótékonysági koncerten
Mint azt Szandi is csak utólag tudta meg, igazából nem csak egy átlaghakni lett volna az a bizonyos fellépés Madar községben, hanem egy többszörösen hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő család megsegítésére szervezték a koncertet. Az énekesnő ugyan a szerződésének megfelelően járt el, de utólag mégis kötelességének érezte, hogy elnézést kérjen és jóvá tegye, ami történt.
„A koncert közvetítője behajolt az autóba, majd azt mondta, menjünk innen, nehogy fellépjünk itt, a pénzt már odaadta Csabának. Még azt is hozzátette, hogy legalább hamarabb otthon leszünk”
– így emlékezett vissza Szandi arra a bizonyos estére hétfő reggel a Bochkor című rádióműsorban.
Az énekesnő azt mondja, hogy miután megtudták, igazából mi történt, megszerezték a komáromi Angyali Kezek Nonprofit Szervezet igazgatója, Kallós Daniela elérhetőségét, és tisztázták vele a helyzetet. Az ő segítségével felvették a kapcsolatot a rászoruló családdal, felkeresték őket, ajándékokat vittek nekik és elutalták a részükre a gázsiként kapott összeget.
A Blikknek nyilatkozva Kallós Daniela a következőket mesélte Szandiékról és a rászoruló családról:
„Szandi csupa szív ember, megtehette volna, hogy egyszerűen csak visszaküldi a pénzt, de ő mindenképp találkozni szeretett volna velük. Azt szeretném kérni, hogy ne bántsák őt emiatt, hiszen minden rosszban van valami jó. A család most találkozhatott vele, ráadásul az az összeg, amit Szandi kapott volna a fellépésért most nagy segítség nekik abban, hogy összegyűljön a pénz egy konténerházra, amit a telkükön építenénk a mostani, életveszélyes épület helyett.”
Szandi bocsánatot kér
Szandi a hétfői rádióműsorban hangoztatta, hogy bocsánatot kér, hogy jóhiszeműen ugyan, de rossz döntést hoztak azon a szombaton, de hozzátette, nem kívánnak a témában többet nyilatkozni. Marad tehát az alábbi Instagramposzt, ami a szóban forgó családdal közös képet tartalmazza:
„Megnyugodott a lelkem, pénteken visszautaltuk a pénzt a jótékonysági Alapítvány számlájára! [...] Nagyon fáj a szívem, hogy csak utólag tudtuk meg, hogy kiknek a megsegítéséről szól ez a rendezvény. Ott a helyszínen hoztunk egy rossz döntést, amit azóta is bánunk. Nagyon sajnálom, hogy így történt és elnézést kérünk azoktól, akiket ezzel megbántottunk. Remélem, lesz még mód kárpótolni őket, mert mi nem ilyen emberek vagyunk, számunkra mindig is fontos volt a rászorulók megsegítése.”
(Kiemelt kép: Szandi Instagramja)