Demenciára utalhat, ha így változik meg a szóhasználata

Még a beszéd is árulkodhat a demencia kialakulásáról.

2024. június 25., 16:28

Szerző:

Minden jel arra mutat, hogy a beszédstílus megváltozása már évekkel az egyéb tünetek megjelenése előtt utalhat a demencia kialakulására – hívta fel a figyelmet a Dívány.hu egy nemzetközi tanulmányra hivatkozva.

A Szingapúri Nemzeti Egyetem kutatói egy egészen különleges kutatásba kezdtek, amely elsősorban a kommunikációt, a beszédstílust és a szóhasználati szokásokat figyelte meg. Ennek során tettek érdekes felfedezést a demenciával kapcsolatban is.

Attól függetlenül, hogy ki mivel foglalkozik, vagy hogy mennyire választékosan beszél a hétköznapok során, az biztos, hogy mindenkinél előfordulnak olyan szavak, amelyeket gyakrabban használ, és olyanok is, amelyeket szinte soha, például mert egy másik, rokonértelmű szó vagy szinonima szimpatikusabb számára.

A szingapúri kutatók ezúttal megállapították, hogy az Alzheimer-kórhoz nagyon hasonló korai tünetek jelennek meg a demens betegeknél is, akár már évekkel a betegség diagnosztizálása előtt, és ezek a hétköznapi kommunikációhoz köthetőek.

A demencia a beszédből is kimutatható?

A kutatók számára ideális környezetet teremtett Szingapúr, ahol négy hivatalos nyelvet fogadnak el, de számtalan dialektus is aktív használatban van, így az itt élő emberek nyelvhasználata rendkívül színes.

A kísérletekben összesen 148 személy vett részt, mindannyian a hatvanas-hetvenes éveikben jártak. A kísérletek során a résztvevőknek 20 percen át kellett beszélniük egy általuk választott témában angolul, és minderről hangfelvétel is készült. Egy kérdezőbiztos lendítette tovább az önkénteseket, ha esetleg elakadtak a mondandójukkal, de alapvetően ők beszéltek az idő nagy részében. A témaválasztást egyáltalán nem korlátozták, személyes történetek éppúgy előfordultak köztük, mint tudományos elmélkedések és közéleti témák.

A hangfelvételeket ezt követően begépelték, majd felvitték egy számítógépes rendszerbe, és egy szoftver segítségével kielemezték. Arra jutottak, hogy a demencia korai jelei kimutathatóak a beszédből, és az árulkodik erről a leginkább, hogy mi milyen szófajú szavakat használ általánosságban. Akiknek a memóriája már nem működik tökéletesen, és enyhe kognitív hanyatlásban szenvednek, sokkal több elvont főnevet használtak, mint a többiek. A leggyakoribb szavak közé tartozott a szeretet, a jóság és a szépség is.

Érdekesség, hogy eközben az igehasználat és a demencia között semmilyen összefüggést nem találtak a kutatók. Az azonban feltűnő lehet, hogy akiknél megkezdődik a szellemi hanyatlás, a korábbi években megszokottól jóval kevesebbet beszélnek, ez is intő jel lehet.

A kutatók tanulmányukban leszögezték, hogy mindez azt bizonyítja, már a hétköznapi beszédből is kiszűrhetőek a demencia első jelei, amely egyrészt segítséget jelenthet a korai diagnosztizációban és kezelésben, másrészt egy rendkívül költséghatékony módszer, amelyet érdemes lesz beépíteni a jövőben a vizsgálati módszerek közé.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)

Máshogy dolgozzák fel az érzelmeket azok, akikre a reggeli migrén a jellemzőbb és máshogy, akiknél inkább este lép fel. A Semmelweis Egyetem kutatói meglepő felfedezést tettek a migrénről, ami akár célzottabb gyógymódot tehet lehetővé.