Ismerjük

Mintha még mindig a súlytalan kilencvenes években lennénk, úgy alakul az élete a kiugrott bankrablónak, aki rátalált élete szerelmére. A Becsületes tolvaj a maga laza másfél órájával valahol eltévedt az időben, ha harminc éve készült volna, akár érne is valamit.

Nem az a baj, hogy a Liam Neeson főszereplésével készült film nem igazodik a kortárs filmgyártáshoz, hanem hogy erre sehogy sem reflektál – ahogy tette azt mondjuk a Rendes fickók. Van egy profi bankrabló – természetesen őt alakítja Liam –, akit képtelen kézrekeríteni a rendőrség. Aztán betoppan az életébe „A nő” – Kate Walshnak érezhetően jutalomjáték a szerep, mégsem tud vele nagyon mit kezdeni –, és a közös jövőjük előtt úgy dönt, még leül pár évet a kóterban, szóval feladja magát, hogy ne nyomassza bűntudat. De nem úgy megy az, mert a korrupt FBI-ügynöknek a zsákmányra fáj a foga, hősünk ugyanis valóban afféle becsületes tolvaj, semmit sem költött a lopott a pénzből (mint kiderül, az egésznek elvi oka volt).

Szóval uccu, menekülőre kell fogni, és jó szokásához híven Liam Neeson sokat lelkizik és lő, miközben szívszaggató kiskutyaszemekkel tekint az összeomlani készülő boldogságára. Ha a kilencvenes éveket idéző dramaturgiára nem is, de a színész akcióhősi munkásságának legnépszerűbb, Elrabolva című filmjére azért reflektálnak, itt is megmondja a tutit a telefonba a rosszfiúnak, ahogy szokás. Ismerjük a frázisokat: vigyázzon magára, mert úgyis megtalálja, és akkor jaj neki. Ehhez hasonló a történetvezetés és az akciójelenetek koreografálása is – az egészet valami vastag porréteg fedi.

A Becsületes tolvaj a kapitalizmusról akar mondani valamit a maga ügyetlen módján, ráadásul amit ki lehet hámozni belőle, az sem valami nagy újság: a bankvilág kizsákmányolja a kisembert, a kormány emberei pedig korruptak. Jé! / Svébis Bence

(Becsületes tolvaj, 92 perc, forgalmazó: Vertigo Média Kft.)