A harmadik Holmes
Sir Arthur Conan Doyle deduktív detektívje annyiféleképpen ölt testet, ahányan újraálmodják. Mondhatnánk: mindenkinek megvan a maga Sherlock Holmesa. Ő a detektívirodalom legnagyobb transzmediális utazója, aki bármely korban és környezetben képes újjászületni, ezúttal úgy, hogy háttérbe szorul.
Azt, hogy Sherlocknak van egy bátyja, Mycroft Holmes, már Doyle is megírta (összesen négy novellában szerepelteti), de arról eddig nem sokat hallottunk, hogy lenne egy lánytestvére is. Erre a hiátusra alapoz Nancy Springer regénysorozata, amelynek első kötetét filmesítette meg a Netflix, nem is akárkikkel. Sherlockot Henry Cavill, az ezúttal nagyon is idegesítőre írt Mycroftot Sam Claflin, a Holmes testvérek édesanyját Helena Bonham Carter, Enola Holmest pedig a Stranger Thingsszel népszerűvé vált Millie Bobby Brown alakítja.
Az Enola Holmes mindenekelőtt végtelenül bájos, ami nem túl hízelgő egy detektívtörténetre nézve, azonban ha hozzátesszük, hogy egy ifjúsági detektívsztoriról van szó, már mindjárt más a helyzet. A viszonylag egyszerű rejtély mellett a női egyenjogúságról – illetve annak politikai és társadalmi előszobájáról – is mesél egyszerű, közérthető nyelven. Könnyedsége a műfaj sajátja, hangulata a fiatalok szertelen szabadságvágyához lett hangolva. Nem bajlódik a bennfentes reflexiókkal, miként tette azt a Benedict Cumberbatch címszerelésével készült Sherlock-sorozat, de ez nagyon jól áll neki. Olyannyira hiányoznak a klasszikus Holmes-történetekre és motívumokra tett utalások, hogy még a derék Watson doktorral sem találkozunk, mi több, egy ponton megjegyzik, hogy Sherlocknak nincs asszisztense. Ezt az űrt kihasználva viszont minket, nézőket tesz meg Enola a maga Watsonjának: ki-kiszólogat a történetből, velünk diskurál.
Ha elfogadjuk, hogy az Enola Holmes nem kíván több lenni egyszerű és egyszeri szórakoztatásnál, nyert ügyünk van vele, ám ennél többet nem érdemes várni tőle, különben hamar kedvünk szegi. / Svébis Bence
(Enola Holmes, 123 perc, Netflix)
