Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2012. október 26., 18:07
Az a Milla-vezető, aki azt gondolta, hogy százezer lájk annyi, mint százezer szavazat, kezd rájönni: a 23-i tüntetés résztvevőinek nagy része szocialista szavazó – mondja Botka László.
2012. október 26., 18:03
Még nem tudni, hogy a Szolidaritás és a Milla miként viszonyul majd Bajnai Gordon programjához – állítja a Republikon Intézet vezető elemzője. Szerinte a Fidesz szavazótábora fortyogó fazék, amelyre rátették a fedőt, és nagyon kevés kell hozzá, hogy kifusson a leves. Úgy látja, október 23-a az LMP nagykorúságának kezdete. PUNGOR ANDRÁS interjúja.
2012. október 26., 17:59
Új politikai korszakot kell nyitni! – jelentette ki Bajnai Gordon, aki rossznak tartja a messiásváró hangulatot, amely őt is övezi. Szerinte nem vezérre, megváltóra vagy kormányfőjelöltre, hanem a változást akarók megszervezésére van most szükség.
2012. október 25., 18:16
A lázadó, engedetlen gyermek büntetése legyen halál – írja a Tóra. A Gólem Színház 2012-es évadnyitó darabja, a Ha lesz egy férfinak… című előadása a szülő-gyermek-közösség viszony dramatikusságára koncentrál. Egész pontosan arra is. A történet interpretációja egyrészről szigorú hagyományokat követ, másrészről rendhagyóan új értelmezést kap Frenák Pál és Visky András feldolgozásában.
2012. október 24., 19:36
Szitakötő – Nemzedékünk regénye címmel jelent meg új könyve. Főhőseinek sorsát meghatározza a gyermekkorban kötött baráti szövetség. Vámos Miklós arra keresi a választ: mire jutott az ötvenes években született generáció, amelynek élete közepét találta telibe a rendszerváltás. SZTANKAY ÁDÁM interjúja.