Magyar idő szerint március 3-án hajnalban adták át 97. alkalommal az Oscar-díjakat, mutatjuk a nyertesek teljes listáját.
Idén nem sikerült magyar szakembernek Oscar-díjat nyernie, Jancsó Dávidot végül nem díjazták A brutalistáért.
A tavasz első honapjában is akad olyan könyv, amit érdemes lesz elolvasni.
Február 28-án Tompos Kátya-emlékkiállítás nyílik a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
Hétfő hajnalban 97. alkalommal adják át az Oscar-díjakat, most eláruljuk, mekkora esélye van Jancsó Dávidnak arra, hogy megnyerje a kategóriáját.
2012. november 12., 22:11
Az Élet és Irodalom idén nyáron jeligés tárcanovella pályázatot hirdetett, melyen bárki indulhatott, tematikai megkötés nem volt. A szerkesztőség célja a tárcanovella hagyomány megújítása, újraértelmezése volt, a tárcák mai helyét, új szereplehetőségeit keresték. Szerették volna divatossá, olvasottá tenni ezt az egykorvolt zsánerműfajt.
2012. november 12., 11:06
Milliós fizetésű képernyősök és fűtetlen lakásban tengődő, bútoraikat eladogató újságírók – magyar médiakontraszt. A Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) mellett működő Szolidaritás Alapítványnál két év alatt a felére csökkent a segélyre fordítható pénz, miközben a rászorulók száma egyre nő. Ezért a MÚOSZ öt másik szervezettel – Magyar Újságírók Közössége, Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége, Protestáns Újságírók Szövetsége, Tudományos Újságírók Klubja, Magyar Sportújságírók Szövetsége – november tizenötödikére jótékonysági koncertet szervez a SYMA csarnokban Összefogunk címmel. KRUG EMÍLIA írása.
2012. november 10., 18:18
Elhunyt Páll Lajos költő, festőművész, az erdélyi magyar kultúra kiemelkedő alakja.
2012. november 9., 06:55
Végrehajtható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának azon határozata, amelyben felmondta a Neo FM-et működtető FM1 Zrt. médiaszolgáltatási szerződését.
2012. november 8., 23:10
Könyvsiker után színházi siker: a nézők ünneplik a legnagyobb lengyel színésznők egyikét, Krystyna Jandát. Pedig a monodráma nem tömegműfaj. Csakhogy ő az egykori Szolidaritás-vezér és köztársasági elnök feleségének, Danuta Wałęsának a memoárkötetét mondja el a színpadon. A nem mindennapi esetről DOMÁNY ANDRÁS számol be.
2012. november 8., 17:41
Hetvennégy esztendős korában elhunyt Vladimír Jiránek cseh karikaturista, rajzfilmkészítő, a Bob és Bobek című rajzfilmsorozat forgatókönyvírója.
2012. november 7., 12:32
Ha celeb vagy, már ötvenedik születésnapodon országos ünnepség vesz körül. Ha hatvanéves leszel, sok kitüntetés jár. A hetvenedik születésnap az összegzés ideje, komoly visszhanggal, a nyolcvanadik év pedig mintha már a csúcsok csúcsa lenne. S mi a kilencvenéves művész jutalma? Az elhallgatás. Ami nemcsak igazságtalan, de bántó is. Ez történt Sós László grafikusművésszel is, aki nemrégiben töltötte be kilencvenedik életévét, s ma is dolgozik, sőt: kiállításra készül. Persze a hallgatás nem véletlen. Hisz – fogalmazzunk nyersen – Sós László egész életében és életművében központi kategória volt a politikum. Szűkítsünk: a baloldali politikum. Útját FELEDY BALÁZS vázolja fel.
2012. november 7., 12:30
Meghalt Vallai Péter Jászai Mari-díjas színművész. A Vígszínház tagját szerdára virradó éjjel, életének 66. évében váratlanul érte a halál – tudatta a színház honlapján.
2012. november 7., 11:45
Életének 84. évében meghalt Gombos Katalin színésznő, érdemes művész – tudatta a család az MTI-vel szerdán.
2012. november 6., 17:21
Egy hajó megépítéséről szóló musicalen dolgozik Sting, és negyedszázados zenei múltjára visszatekintő idei koncertturnéját követően teljesen a zenés darab megírásának szenteli majd magát.
2012. november 5., 19:36
A lengyel Nemzeti Örökség és Kultúra Minisztériuma egy új kezdeményezést akar meghonosítani az országban: a lengyel kulturális intézményekbe novemberben ingyen lehet ellátogatni. Ez a terv nem csupán erre az évre szól, az idén lesz az első ilyen hónap, de 2012-től minden év novemberében a legfontosabb múzeumok térítés nélkül látogathatóak lesznek. Az idén a minisztérium szeretettel meghív minden érdeklődőt a varsói Királyi Várba, a krakkói Királyi Várba, közismert nevén a Wawelbe, a fővárosi Királyi Lazienki Parkba és a Wilanówi Kastélyba, amely Varsó közvetlen szomszédságában van, gyakorlatilag ma már annak része.
2012. november 5., 12:25
Vitray Tamás ma 80 éves. Jolsvai András egy korábbi írásával köszöntjük őt születésnapján. Isten éltesse!