Sörszagú világjárás

Ha már végképp elegünk van ebből a félázsiai kelet-közép-európaiságból, vesszük a sportszatyrot meg az útlevelet, és irány a nagyvilág, hogy aztán hosszabb-rövidebb időre valahol másutt érezzük magunkat éppoly vacakul, mint idehaza, s folytassuk ezt mindaddig, amíg be nem látjuk: mindenhol rossz, de azért mégiscsak itthon a legrosszabb. Sokféle céllal utazunk. Ezt-azt megnézni, barátot, rokont, halott fáraót, híres festményt, romot, londoni gyalogátkelőhelyet felkeresni, vagy egyszerűen csak azért, hogy idegenben is nagyrészt ugyanazzal töltsük napjainkat, mint itthon. De legalább addig is másutt vagyunk, más emberek, más körülmények között, valamivel több pénzért és környezetünkkel kicsit nehezebben értetve meg magunkat.

Gerlóczy Márton egy gyermekkori emléket, egy barátságos kis falut keres mindenütt a világban, ám valószínűleg rossz módszerrel teszi, mert végül rendre kisebb-nagyobb városokban köt ki. A kudarc pedig arra készteti, hogy bánatában gyorsan keressen egy helyi kocsmát, ahol ihat valamit, jót hányhat, és tapasztalatszerzési céllal megfigyelje: a helybeliek milyen módon teszik ugyanezt. Komfortérzetét javítja, ha enyhén dohányfüst-, vizelet-, azaz józsefvárosiasan sör- és kocsmaszagú a hely.

Új kötete lényegében ennyi: a világ tíz lehetséges berúgási helyszínén szerzett élményeit osztja meg olvasóival, az útra való felkészüléstől néhány az aznaposság és másnaposság elleni módszeren át a hazatérésig, amikor is kiderül, hogy egy szemét vámos az érkezőnek még az itt meg nem nevezhető testüregében is drogot keres.

Hiba, sőt felelőtlenség, hogy nem hívja fel az utazó sorstársak figyelmét egy fontos műre, Aatoth Franyónak Az utazó alkoholista kéziszótára című füzetére, amely a szerzőt is megkímélhette volna pár kínos helyzettől, hiszen tizenhárom és fél nyelven olyan hasznos példamondatok szerepelnek benne világjáró piások számára, mint a: „Ne haragudjon, hogy lepisáltam a cipőjét.”

(Gerlóczy Márton: Check in. Scolar Kiadó)