Danuta titkai

Egy demokratikus országban a kongresszust elhalasztották volna. De Kína nem demokratikus ország. Itt megtartják, és lássuk be: miért is halasztották volna el? A nép úgysem értesült az utóbbi heteknek a kínai pártvezetést övező botrányairól. A cenzúra gondoskodott erről. Kikapcsolta az internet, a rádió és a televízió külföldről sugárzott, angol és kínai nyelvű adásait, betiltotta a külföldi lapok terjesztését. Így aztán a huszonnégy tagú politikai bizottság (köztük egy nő) úgy vonulhatott be ma reggel – rangjuk szerinti libasorba állítva – a Nép Nagy Csarnokában a 2200, lelkesen tapsoló küldött között, mint ha mi sem történt volna.

Pedig sok minden történt. Két héttel ezelőtt a The New York Times (NYT) cikket tett közzé, amely szerint Ven Csia-bao miniszterelnök családja 2,7 milliárd dolláros vagyont harácsolt össze, egy hónappal korábban pedig feleségének gyilkossági ügye miatt leváltották a Csungcsing tartomány párttitkárát, Po Hszi-kait, akit addig az államelnöki vagy a miniszterelnöki poszt várományosaként emlegettek. Október elején pedig egy nyugdíjba menő tábornok tiszteletére adott ünnepségen, amelyen részt vett Hu Csin-tao állam- és pártelnök is, felugrott Csan Jin-szen tábornok, és az államelnök arcába mondta, hogy a pártvezetés tele van a katonaság ellen intrikáló „disznókkal, és te is egy vagy közülük”. Többen tapsoltak, Hu pedig elhagyta a termet. A jelenet akkor is utal a politikai vezetés és katonaság közötti feszült viszonyra, ha a tábornok – mint később mondták – ittas volt.

A botrányoknak első ránézésre semmi közük egymáshoz. De második pillantásra már kiderül, hogy két közös nevezőjük is van. A korrupció és a politikai rendszer. Az egyik feltételezi a másikat. Az utóbbi lehetővé teszi a korrupciót, az pedig gazdaggá teszi a hatalom birtokosait.

Még a Kína-szakértőket is meglepte Ven miniszterelnök esete. Nem gondolták, hogy a hetvenéves, mindig mosolygó, „népközeli” politikus hírében álló, szerény életviteléről híres „Ven papa” két miniszterelnöki periódusa alatt ilyen óriási vagyont segített felhalmozni családtagjainak. Pedig ő volt az, aki öt évvel ezelőtt kijelentette: törvényt kell hozni, amely megakadályozza magas rangú funkcionáriusok és rokonaik korrupciós tevékenységét, nyilvánossá teszi üzleti tevékenységük adatait. A NYT tényfeltáró munkatársai szerint az ő neve nem is szerepelt egyetlen dokumentumban sem. Hivatalosan mindenhol felesége, apja, lánya, fia, veje és a család barátai voltak a tulajdonosok. (Ilyesmit mintha hallottunk volna már.) Még kilencvenéves nagyanyja is „vásárolt” öt évvel ezelőtt százhúszmillió dollárért részvényeket egy Ping An nevű biztosítótársaságtól. Az amerikai lap főszerkesztője, Jill Abramson hangsúlyozta, hogy minden felhasznált adat hivatalos archívumokból, vállalati jegyzőkönyvekből, megbízható dokumentumokból származik.

A kínai hatóságok természetesen igyekeztek megakadályozni a leleplező cikk publikálását. Két megbízottjuk felkereste „beszélgetésre” Abramsont és Arthur Sulzberger Jr. kiadót. Ezen feltehetőleg szó esett a NYT röviddel ezelőtt kínai nyelven indított online kiadásáról is, amely amerikai nagyvállalatok hirdetéseit is közli. Nem kétséges, hogy a Van-dokumentáció közlése után mi lesz ennek a sorsa. Sulzberger azonban kijelentette: „A tisztességes újságírás győzött az anyagi érdekek felett.” Miután Kínában az ügy nem létezik, hivatalos tiltakozás sincs. Csak a Ven család két hongkongi ügyvédje közölte, hogy a vád „szemenszedett hazugság”, és fontolóra veszik a jogi lépéseket.

A másik botrány jellege más, bár összetevői (korrupció, politikai rendszer) azonosak. Po Hszi-kaj a Csungcsing tartomány nagy hatalmú és sikeres párttitkára volt. Egyike a jövő embereinek. Biztosra vették, hogy a mostani pártkongresszuson bekerül a párt legfelsőbb testületébe, a kilenctagú állandó bizottságba. Azt sem zárták ki, hogy állam- vagy miniszterelnök lesz. Bukását felesége okozta, aki megmérgezett egy angol üzletembert. Az, hogy az ügy napvilágra került, számos Kína-szakértő szerint azt mutatja: politikai intrika áll a dolog mögött. Normális (kínai) körülmények között az ügyet elsimítják, elhallgatják, a férj karrierje nem szenved kárt. Nem így most. Pót megfosztották politikai bizottsági tagságától, kizárták a pártból. Bíróság elé állítják „hatalommal való visszaélés, korrupció, erkölcstelen életvitel” vádjával. Feltehetőleg valamennyi vád igaz, és illik mindeni kínai vezetőre. Meglepetést csak az „erkölcstelen életvitel” felemlítése okozott. Kínai lapok szerint „száznál is több” szeretője volt. Ezt normális körülmények között Kínában senki sem tartja említésre méltónak. Nemzeti hagyomány, hogy a hatalmasoknak ágyasaik vannak.

Az, hogy a pártkongresszus utáni vezetői garnitúra korrupcióhoz való viszonya nem változik, biztosra vehető. Erre utal, hogy következő pártfőtitkárként emlegetett ötvenkilenc éves Hszi Csin-ping családjának (lánya, veje, testvére) vagyona a Bloomberg hírügynökség nem cáfolt jelentése szerint 390 millió dollárra tehető. Hszit az eddigi gyakorlat szerint a parlament legközelebbi ülésén, márciusban államelnöknek is megválasztják.

Valami azonban mégis változik Kínában. Erre utal, hogy a közzétett kongresszusi irányelvekben felsorolt ideológusok listájáról hiányzik Mao neve. Első a gazdasági reformok kezdeményezője, Teng Hsziao-ping. Kétségtelen, hogy Mao jelszavai – forradalom, osztályharc, kollektivizmus, proletárdiktatúra – nem illenek a mai modern Kína világába. A kommunizmus már elvben sem létezik. Belőle csak a diktatúra és az egypárturalom maradt. Korlátlan vadkapitalizmus van. A társadalom gazdagok és szegények osztályára szakadt. Ezeket a „nagyon” kifejezés osztja tovább a nagyon gazdagok és nagyon szegények rétegére. Az ebből származó társadalmi feszültség a mai rendszer legfőbb veszélye. Ha ez robbanáshoz vezet, az nemcsak kínai, ázsiai, hanem egyenesen világkatasztrófa. Érzik ezt a pekingi vezetők is, de azt gondolják, hogy a feszültség oldható az anyagi jólét növelésével. Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják a remény alaptalanságát. A javuló gazdasági helyzet nem oldotta a társadalmi feszültséget. Szinte naponta vannak az óriási ország valamelyik pontján felkelések, amelyeket a katonaság folyt vérbe. Autonómiát, vallásszabadságot követelő tibeti fiatalok köztereken gyújtják fel magukat, így tiltakozva a kínai elnyomás ellen.

És lelassult az a szédületes gazdasági fejlődés is, amelynek harminc éve csodájára jár a világ. A nemzeti jövedelem növekedése az idén előreláthatólag hét százalék alatt marad, a szokásos tíz százalék helyett. Ez önmagában is hozzájárul a társadalmi feszültség éleződéséhez. A kínai kormány is érzi a gazdasági siker elmaradásával járó veszélyt. Keresi a megoldást. Hozzájárult a Világbank tanulmányának finanszírozásához, amely a kínai gazdasági és társadalmi helyzetet elemezte. Az eredmény valószínűleg megdöbbentette a pekingi vezetőket. Ezek szerint: sürgősen meg kell változtatni az eddig alkalmazott gazdasági modellt, különben kockára teszik az elért gazdasági sikereket. Mérsékelni kell az állami vállalatok monopolhelyzetét, amely a politikai döntéshozókkal kiépített kapcsolatokon alapul. Engedélyezni és támogatni kell a kis- és középvállalatok magánosítását akkor is, ha ez növeli azok függetlenségét, és korlátozza a központi ellenőrzést. Tömegtermelés helyett a specializálódás legyen a jelszó! – olvassuk a Világbank tanulmányában.

A kínai vezetők tudják, hogy a javasolt gazdasági változások csak új társadalompolitikával valósíthatók meg. Az egyik a másik függvénye. Roderick MacFarquhar professzor, a Harvard Egyetem Kína-tanszékének vezetője szerint „a kínai jövő kulcsszavai: jogállamiság, demokratizálás”.

Az idevezető utat a pártvezetésnek kell megtalálnia. Csak ennek sikerével kerülhető el az egész világot megrázni képes robbanás.