Hogy állunk?

Karinthy Cini valamikor, a „legmélyebb hatvanas évek” közepén szavazni indult fel, Budára. Vasárnap dél volt, a lábosokban a rántott hús illatozó ígérete, a rádióból „jó ebédhez szólt a nóta”, az író szavazott, majd dévaj ötlettől hajtva a tanácsi hivatalnok füléhez hajolt.

– Tessék mondani! – suttogta izgatottan. – Hogy állunk? Vezet még a Népfront?

J. bácsi és J.-né így szavazta végig az életét. Amikor beütött a demokrácia, lehetett volna „nem szavazni”, ez legelső és legfontosabb szabadságunk. Mellesleg nyűg volt az egész. J. bácsi akkor is szorgalmasan eljárt, félve a törvény szigorát. „Nehogy már megbüntessenek.” Őszintén szólva alig lehetett lefogni, hogy ne szavazzon az MSZP-re, akkor is, amikor Demszky volt műsoron. Hosszas litániák után fogta fel a stratégiát. „Papa, ez itt egy koalíció. Nem mindegy magának? Húzza már be az ikszet a Szadeszre.” J. bólogatott, mint aki érti. De a szívével nem értette. Kicsit furcsán oldalozott, amikor hazatért, és letette az ünneplő ruhát. Kerülte a családtagok tekintetét. J. a politikában sem tudott hazudni, ami Magyarországon generális hiba. Így telt el egy élet. Megöregedett: a politikai tér lassan a Bolgár úrra és az ATV-s Fórumra szűkült, ma már a főszereplőket is alig ismeri.

– Ki az a Kósa? – kérdezi ártatlan kék szemekkel. – Az egy jó gyerek? Szeret minket?
– Jó – mondják neki lemondóan, szemlesütve. – És szeret minket. A Papát is nagyon szereti.
– Ismertem egy Kósát 1947-ben, Újmohácson – szövi tovább elrévedezve. – Tán rokonok?
– Biztosan rokonok, Papa. Mindenki mindenkinek rokona.
Kósa különben nemrég nyilatkozott J. bácsi dolgaiban is. Üdvös dolog az előzetes regisztráció, másfél millió tudatlan és tájékozatlan választót kiszűrünk, mégse járja, hogy ők döntsenek az ország sorsáról.

Ők nem a nemzet részei. J. bácsi pláne. Ő már egy másik nemzethez tartozik.

– Mit mond most ez a Kósa? – kérdi, nagy igyekezettel, komolyan ráncolva homlokát. – Ő kedvel minket?
– Kedvel, nagyon is kedvel. Kedveli a Papát. A papa fel van mentve szavazásból. Ne menjen többet. Fájront.
J. bácsi nem fog regisztrálni. Kísérő nélkül át sem mehet az utca másik oldalára. Az asszony sem regisztrál. Vigyáznia kell a J. bácsira, nem lehet magára hagyni. Ő majd hazulról drukkol.

Fogy a levegő, szűkül a tér, mocskos ősz van. Karinthy Cini, ha élne, bizalmasan a tanácsi (Nemzeti Választási Bizottsági) hivatalnok füléhez hajolna: – Tessék mondani! Jól állunk? Vezet a Fidesz?