Kémhistóriába csomagolt linzer

Kész csoda, hogy nem pusztult bele az emberiség a 20. századba. Nem sokon múlt, és számos alkalom is lett volna rá. Kaddour könyve nem a történelem nagy sorfordulóinak krónikája, hanem az apró haláloké. Megírásukhoz a történettudomány által eddig hanyagolt eszközöket választ.

Nála egy sütemény illata, egy női alsóruha gondos és hozzáértő leírása, egy rohamra vezényelt gárda lovainak és lovasainak a zajai mellett intrikák, nagy ívű és pitiáner árulások jellemzik az elmúlt századot, vagy egy a beosztottjának tartott eligazítás közben a seggét elmélyülten vakaró keletnémet miniszter kéjes nyögése. Kaddour szerint egy csészét ugyanúgy leírhat a formája, díszítése, készítője vagy a stílusa, mint az aljára száradt kávémaradék. Ő pedig a zaccal dolgozik. Oldalakon át képes már-már fárasztó részletességgel leírni a színét, állagát, az odaragadt kávé- és cukorszemcséket, az ízeknek a keverési arányoktól függő jellemzőit, szóval mindazt, amire más szerző pár sort ha vesztegetne. S közben filozófiáról, nagypolitikáról, sorsokról, könyvélményekről, egy balos szerkesztőség belső életéről vagy a beszervezés és a hírszerzés koronként változó trükkjeiről értekezik az Auschwitzot és a Gulagot egyaránt megjárt kém, hogy aztán váratlanul ismét a svájci Alpokban találjuk magunkat, az apró erdei hídon, a hotel kávézójában vagy a waltenbergi cukrászda linzere mellett, amelynek illata végigvonul a regényen.

Sajátos technikával dolgozik Kaddour. A filmes világban megszokott rövid vágások módszerét alkalmazza. Ha kell, soronként vált hőst, helyszínt, idősíkot, és mozgatja bennük szereplőit. Ettől furcsa, költői ez a könyv – hiszen szerzője voltaképp lírikus –, és ezért ne keressen senki könnyű szórakozást e nagyon is tudatos csapongásban. Korrekt gesztus volt a kiadótól a hátsó borítón szereplő figyelmeztetés: ez a hatszáz oldal bizonyos fokú történelmi és irodalmi jártasságot feltételez olvasójáról, a cselekmény befogadása pedig fokozott figyelmet követel tőle.

A könyv rövidesen egyike lesz azoknak, amelyeket illő ismerni, és nyilván sokat vitáznak majd róla beavatott körökben. Nekem jó volt túlesnem rajta. Igaz, pár napja azon kapom magam, hogy újból és újból kézbe veszem.

(Hédi Kaddour: Waltenberg. Göncöl Kiadó.)