A 24.hu elemezte a nyugdíjjárulékokkal kapcsolatos adatokat, amiből az derül ki, hogy 2010 után kétszer is kaphattak volna nyugdíjprémiumot a nyugdíjasok, mégsem kaptak. Öt olyan év is volt, amikor kevesebb lett a nyugdíj emelésének mértéke, mint a tényleges infláció, korrigálás pedig nem történt.
Meleg idővel és sok-sok napsütéssel kényeztet a szombati időjárás.
A statisztikai adatok szerint a MÁV nemzetközi viszonylatban is kiugróan jó teljesítményt ért el.
A Duna áradása országszerte komoly közlekedési problémákat okoz, ezért az Országos Mentőszolgálat fokozott óvatosságot kér az autósoktól.
A saját lakásán egyeztetett három héttel ezelőtt Magyar Péter Vitézy Dáviddal és a Kutyapárt társelnökével, Kovács Gergellyel.
2024. július 8., 10:23
Gulyás Gergely ismét beszámolt a kormány előző heti döntéseiről.
2024. július 8., 07:33
A Kúria honlapján vasárnap közzétett végzés szerint a testület a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát részben megváltoztatva elrendelte a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását, újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását.
2024. július 7., 16:47
Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait, mutatjuk, volt-e telitalálat.
2024. július 7., 15:56
Hétfőn bedurvul az időjárás, így északnyugat kivételével már mindenhol 30 fok feletti hőmérsékletet mérhetünk.
2024. július 7., 14:38
Fokozódik a hőség a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke a hét második felében akár 40 Celsius-fok is lehet.
2024. július 7., 12:45
A 27. héten is kisorsolták az Ötöslottó nyerőszámait.
2024. július 7., 11:38
Orbán Viktor újabb interjút adott a svájci Weltwoche munkatársának, Roger Köppelnek. Ezúttal arról beszélt, hogy mi történt pontosan a Moszkvában tett látogatásakor.
2024. július 7., 10:23
Hétfő óta Magyarország látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségével járó feladatokat, aminek jegyében Orbán Viktor hiperaktívvá vált a diplomácia terén. Ez a túlbuzgóság ugyanakkor nem vált ki osztatlan sikert a testület tagjai körében.
2024. július 7., 09:50
A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt vízosztás kezdődik a MÁV-VOLÁN-csoport budapesti és nagyobb forgalmú vidéki állomásain.
2024. július 6., 16:24
Embert próbáló időjárás veszi kezdetét vasárnap: elviselhetetlen lesz a forróság, és nem is nagyon hűl majd le az idő.
2024. július 6., 15:27
Magyar Péter bejelentette, hogy a Tisza Párt hat képviselője minden hónapban 4,6 millió forintot ajánl fel jótékonysági célra.
2024. július 6., 14:46
A külügyi tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter magyar és Annalena Baerbock német külügyminiszter hétfői találkozóját kizárólag technikai és nem politikai okokból mondták le az utolsó pillanatban.
2024. július 6., 13:43
Az Árpád hídon történt halálos balesetben elhunyt B. Ervin és Sz. Mónika éppen az esküvői meghívóik kézbesítéséből tartott hazafelé, amikor beléjük hajtott a száguldó taxi.
2024. július 6., 12:41
Az Alkotmánybíróság utasította a Kúriát, hogy rendelje el a főpolgármester-választás összes szavazatának újraszámlálását. Azaz továbbra sem biztos, hogy Karácsony Gergely vezetheti a fővárost a következő öt évben. Annak ellenére sem, hogy már átvette a megbízólevelét.
2024. július 6., 11:39
Magas középhőmérsékletre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat, miután a következő napokban eléggé pusztító időjárás várható.
2024. július 6., 10:05
A német külügy megdöbbenéssel fogadta, hogy amíg Orbán Viktor az orosz elnökkel tárgyalt, addig Szijjártó Péter minisztériuma lemondta Annalena Baerbock hétfőre tervezett budapesti látogatását.
2024. július 5., 16:19
Noha egyesek számára úgy tűnhet, hogy Orbán Viktor békemissziót folytat, a miniszterelnök spontán utazásaival nem okoz osztatlan sikert a diplomácia világában.
2024. július 5., 15:40
Érdemes az árnyékba vagy a vízpartra menekülni a kánikula elől.