Aki autóba ül, annak érdemes tudnia, hogy idén is átfogó ellenőrzést végeznek a hatóságok.
Rogán Antal újra elkápráztatta a hazai közvéleményt azzal, hogy az általa vezetett hivatal levédetné a „Jó hír” kifejezést, illetve az ahhoz kapcsolódó kormányzati plakátokat.
Bár a közutaktól eltérő forgalmat bonyolít, de Budapest egyik fontos közlekedési területén is korlátoznák az áthaladó járművek számát.
Egyre jobban melegszik az időjárás, már a nagykabátot is ledobhatjuk.
Bár sokan bele sem gondolnak, de a rendőrség lopásnak minősíti, ha ezeket a tárgyakat valaki hazaviszi.
2023. november 17., 19:56
Óriási üzletet jelenthet, ha valóban több száz vagy több ezer tonna lítium nyerhető ki az olajkitermelés során a földből érkező vízből Pusztaföldváron – mondta Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Békéscsabai Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégiumban tartott előadásán pénteken Békéscsabán.
2023. november 17., 19:21
Közlekedési változásokra kell számítani vasárnap Budapesten, a Puskás Aréna környékén a Magyarország–Montenegró labdarúgó-mérkőzés idején.
2023. november 17., 18:18
Skrabski Fruzsina dokumentum-filmrendező, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, közösségi oldalán üdvözölte a Hunnia-per köztársasági elnöki kegyelemmel szabadult tagjait.
2023. november 17., 17:35
Az Európai Unió bővítésének meg kell történnie, ugyanakkor a bővítés pozitív megítéléséért harcolni kell az EU-ban – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Délkelet-európai Országok Parlamenti Elnökeinek 11. Konferenciáján.
2023. november 17., 16:12
Az EU döntéshozóinak nagyobb empátiával kellene közelednie a Nyugat-Balkánhoz – mondta a Délkelet-európai Országok Parlamenti Elnökeinek 11. Konferenciáján pénteken az Országházban a magyar Országgyűlés elnöke.
2023. november 17., 15:21
A Nemzeti Múzeum nemrégiben kirúgott igazgatójának november 28-án lesz a művészeti akadémiai székfoglalója. L. Simon a művészi szabadságról és intézményi autonómiáról fog beszélni.
2023. november 17., 14:42
A Demokratikus Koalíció számára emberileg, politikailag és világnézetileg is elfogadhatatlan a parlamentnek a héten benyújtott új idegenrendészeti törvény.
2023. november 17., 12:20
Csodával határos módon túlélte a zuhanást.
2023. november 17., 12:16
Garanciális burkolatjavítási munkálatok miatt sávzárás várható 2023. november 21-én, kedden az M0 autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán a Deák Ferenc Soroksári Duna-hídon. A várhatóan 9 és 16 óra között zajló munkálatokra előjelző és változtatható jelzésképű táblákon hívják fel a közlekedők figyelmét – közölte a Magyar Közút.
2023. november 17., 11:29
Magyarország egyben a nyugati civilizáció legcsaládbarátabb országa.
2023. november 17., 11:29
A magyarok 62 százaléka nem támogatja Ukrajna EU-csatlakozását – derül ki a Nézőpont Intézet friss közvélemény-kutatásából.
2023. november 17., 11:28
A magyar kormány álláspontja, hogy amíg van etnikai alap, addig van jövője az erre épülő politikának is a Kárpát-medencében – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ülésén pénteken Budapesten. A miniszterelnök természetesen kitért a migrációra is. Szerinte szigorítani kell a szabályokat, mert a 2007-es idegenrendészeti törvény jóval a „migrációs infláció” előtti korszakban született, így „nem zár rendesen”.
2023. november 17., 11:09
Szivárogtatástól tartva az utolsó pillanatig titkolják az EP-jelöltek kilétét.
2023. november 17., 10:45
A Szuverenitásunk védelméről címet viselő konzultáción a kormány tizenegy kérdésben kéri ki az emberek véleményét.
2023. november 17., 10:40
Az izraeli labdarúgóknak sok szerencsét kívánt, a magyar szurkolóknak pedig hálás köszönetet mondott az izraeli miniszterelnök szóvivője az ATV Ostrom című műsorában, ahol egyebek mellett szóba került Magyarország kiállása Izrael mellett.
2023. november 17., 10:14
Azt sem tudni, hogy munkásszállók építésére és felújítására mennyit szánt a kormány az elmúlt egy évben.
2023. november 17., 09:40
A kormány az energiaügyi miniszterhez rendelt alappal teljesen átvenné az irányítást az vízügyi ágazat pénzügyei felett.