Budapest közlekedését egy újabb, meglepő helyszínen is korlátoznák

Bár a közutaktól eltérő forgalmat bonyolít, de Budapest egyik fontos közlekedési területén is korlátoznák az áthaladó járművek számát.

2025. március 4., 12:18

Szerző:

Budapest közlekedésének aktív szereplői a tömegközlekedési járműveken utazók, az autósok, a motorosok, a biciklisek, és néhány éve már a rollerrel közlekedők is. Ugyanakkor nem lehet megfeledkezni a főváros egy másik fontos területéről sem, ha a közlekedésről van szó, különösen akkor, ha korlátozásokról van szó – mutatott rá az EconomX.

A Duna Budapest egyik legfontosabb része számos szempontból, és ebbe beletartozik a közlekedés is. A tömegközlekedés szempontjából a BKV által üzemeltetett hajók sosem számítottak igazán gyorsnak, ezek inkább turisztikai célt szolgáltak korábban is, és jelenleg is csak a Soroksárt és Csepelt összekötő D14-es hajójárat üzemel. Ugyanakkor rengeteg kereskedelmi hajó, valamint turistákat szállító jármű, séta- és szállodahajó közlekedik a folyón.

Egy új javaslat szerint bizonyos időszakokban ezek közlekedését is korlátoznák, a háttérben pedig az áll, hogy a sportolók biztonságosabban használhassák a folyót.

Budapest közúti közlekedése nem módosulna

A napokban tartották meg a Duna Civil Témacsoport alakuló ülését, ahol jelen volt a Magyar Kerékpárosklub is. Az EuroVelo, vagyis az Európai Kerékpárút-hálózat célja a kontinenst átszelő biciklis útvonalak kialakítása, és ennek értelemszerűen része a vízi közlekedés is, így többek között a klub elnöke, Kürti Gábor is megosztotta gondolatait az ülésen.

Később egy Facebook-bejegyzésben tájékoztatott arról, hogy javasolta, hogy a vízisportokat űzőknek kedvezve vezessenek be olyan időszakokat a Dunán, amikor a hajók közlekedését átmenetileg korlátoznák, felfüggesztenék, így a folyót biztonságosan használhatnák az érintettek sportcélokra. A javaslat szerint a korlátozás csak tavasztól őszig lenne érvényben, és csupán a budai oldalt érintené. Kürti Gábor azt javasolta, hogy minden vasárnap reggel 7 és 9 óra között korlátozzák a hajóforgalmat az Árpád híd és a Kopaszi-gát között.

Amennyiben ez megvalósul, az evezős sportokat űzők zavartalanul vehetnék birtokba a Duna ezen szakaszát. A javaslat a sebességkorlátozást mindenképpen indokoltnak tartja, de a kiválasztott időpont igazodik ahhoz, hogy jellemzően mikor a legkisebb a forgalom. Kürti Gábor szerint a vasárnap kora reggeli sávban még a turisztikai hajóforgalom korlátozása sem jelenthet hatalmas problémát.

Aki gyakran jár a Duna környékén, jelenleg is láthat sportolókat a vízben, elsősorban kajakosokat. Ám mint azt a kerékpárosklub elnöke kifejtette, a főváros ezen szakaszát sok sportoló veszélyesnek találja, hiszen a hajóforgalom miatt a folyó vize is nyugtalanabb, a nagyobb hullámok, valamint a gyors hajók is nehezítő körülménynek számítanak. A javaslat elfogadásával nem csupán Budapest északi, hanem déli része is része lehetne a sportolók útvonalának.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)