5 használati tárgy, amit senki nem mos ki elég gyakran, pedig szükséges lenne
Nem csak a ruhás esetében indokolt a mosás.
Evidensnek tűnik, hogy a ruhadarabok, a törölközők és az ágynemű rendszeresen tisztításától nem lehet eltekinteni. Ám a mosás általában nem tartozik a legkedveltebb házimunkák közé, hiszen több részletből áll: a szennyes összegyűjtése, majd mosógépbe helyezése után hosszabb idő telik el, mire kiteregethetünk, és az egyes darabokat csak órákkal később, a száradást követően helyezhetjük a szekrénybe. Időigényes feladat, így nem meglepő, hogy egyes tárgyakról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig ezek esetében is indokolt a mosás bizonyos időközönként – hívta fel a figyelmet a The Spruce.
A szakértők elárulták, hogy melyek azok a darabokat, amelyeket szinte mindenki figyelmen kívül hagy, így nem túl sűrűn kerülnek be a mosógépbe, pedig a higiénia érdekében érdemes sűrűbben megtisztítani ezeket. Olyan tárgyakról van szó, amelyek napi használatban vannak, ráadásul nagy mennyiségű piszok és baktérium gyűlhet össze rajtuk, így ha minden héten nincs is szükség a mosásukra, de egy hónapban egyszer érdemes ezeknek is bekerülniük a mosógépbe.
A mosásnak ezekre a tárgyakra is ki kell terjednie
Bár az ágyneműt sokan hetente cserélik, ám nem csak a lepedőt, illetve a párna- és takaróhuzatokat szükséges kimosni, hanem olykor a párnákat is takarókat is. A mindennapos használat miatt ezek is koszolódnak. Különösen a párnák esetében lényeges, hogy két-három havonta bekerüljenek a mosógépbe, hiszen az izzadság ezeket is elérheti. Ahol gyakran étkeznek az ágyban, esetleg háziállatot is tartanak, még gyakrabban szükséges ezen tárgyak megtisztítása. A masszázspárnáknak is be kell kerülniük a mosógépbe, egy évben legalább háromszor.
Ahol gyermeket is nevelnek, akár nagyobb mennyiségű plüssjáték is felhalmozódhat. Ezeket is ki kell mosni, mert a kisgyermekek ezeket gyakran mindenhova magukkal viszik, így baktériumok ezrei kerülhetnek rájuk, és akár még a szájukba is veszik ezeket a játékokat, amelyek így akár meg is fertőzhetik őket. A ritkábban használt, ágyon heverő plüssfigurák is tisztításra szorulnak, hiszen a port is magukra gyűjtik, és anyagtípustól függően akár a molylepkéknek is táplálékul szolgálhatnak.
Az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendenek a műanyag zacskók helyett használható élelmiszerzsákok, amelyekbe pékáru, valamint zöldséges és gyümölcsök is kerülhetnek. Csakhogy ezeken az élelmiszereken szennyeződések is lehetnek, amelyek a zsákon is nyomot hagyhatnak. Ezeket az eszközöket már csak azért is fontos tisztán tartani, mert rendszeresen érintkeznek a később elfogyasztott élelmiszerekkel.
A tornazsákok és azok a vászontáskák, amelyekben a gyerekek, illetve a sportolni járó felnőttek tartják az edzéshez használt ruhadarabokat és törölközőket, rengeteg baktériumnak adhatnak otthont, különösen akkor, ha bennük marad egy-egy átizzadt darab. Kímélő programmal ezeket is rendszeresen érdemes átmosni.
A fürdőszobában használt kádkilépőkről is sokan megfeledkeznek, pedig ezek akár be is penészedhetnek, hiszen minden nap víz érő őket, és a kiszáradásuk egy párás fürdőszobában nem mindig biztosított. Ezekről sem lehet megfeledkezni, hiszen a higiénia szempontjából is kiemelt jelentőséggel bírnak ezek a mindennap használt eszközök.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)