A kellemes kirándulóidőt kedden töri meg először egy kisebb front, várhatóan hétvégén pedig visszatér az ősz, csapadékkal.
Vérhas vagy más életveszélyes betegséget okozó baktériumok is lehetnek a kiáradt Duna vizében – erről Késmárki András sürgősségi szakorvos beszélt az RTL Híradónak.
Budapest jól vizsgázott az árvíz elleni védekezésben – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szombaton Budapesten, az árvízvédelmi készültségről a Batthyány téren tartott sajtótájékoztatón.
Ahogy a tetőzés elhagyta Budapestet, a védekezés fókusza a Duna főváros alatti szakaszára, délre helyeződött át – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az állami tévében az árvíz kapcsán.
A kormány komoly rezsicsökkentést tervez a távhőszolgáltatások terén is. A távhővel fűtők akár 3,3 százalékkal alacsonyabb díjjal is találkozhatnak majd.
2024. március 16., 07:19
Alföldi Róbert a héten arról beszélt, mennyiben tekinthetőek politikai kiállásnak az általa rendezett darabok.
2024. március 15., 19:06
Karácsony Gergely főpolgármester a március 15-i nagygyűlésen megemlékezett Navalnijról és voksolásra ösztönözte a budapestieket.
2024. március 15., 17:24
Ficsku Pál a kilencvenes évek elején vált közismert íróvá, utolsó éveiben rokkantnyugdíjasként élt nyolcadik kerületi lakásában.
2024. március 15., 16:56
Az Orbán család már hosszú évek óta építgeti, szépítgeti a hatvanpusztai luxusmajorságot, József nádor egykori birtokát.
2024. március 15., 16:23
Magyar Péter beszéde alkalmából hatalmas tömeg gyűlt össze az Andrássy úton, a jogász a március 15-ére meghirdetett nagygyűlésével bejelentkezett a politikai élet szereplői közé.
2024. március 15., 15:09
A tavaszi óraátállítás miatt egy nappal rövidebb lesz március utolsó vasárnapja, de most egy kicsit talán egyszerűbb dolgunk lesz.
2024. március 15., 13:26
Fontos kérdés, tovább jutnak-e Schwechatnál azok a magyarok, akik miatt beállt a forgalom Hegyeshalom térségében.
2024. március 15., 12:55
Sokkal több kerül a szemüveg, mint két éve: majdnem 50 százalékkal drágultak a szemüveglencsék és a szemüvegkeretekért és a kontaktlencsékért is jóval többet kell fizetni.
2024. március 15., 12:13
Brüsszel be akar préselni bennünket egy háborúba, de Magyarország szabad és szuverén ország, és az is marad – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök március 15-ei, több tízezer ember előtt mondott ünnepi beszédében Budapesten, a Nemzeti Múzeumnál.
2024. március 15., 10:12
Elkezdődött az adóbevallás időszaka, A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetet, amely mától elérhető a különböző platformokon.
2024. március 15., 08:36
Már márciustól szigorította a kormány a vendégmunkás-szabályozást, kifejezetten az olyan esetekre vonatkozóan, amikor a munkaadó már meglévő magyar dolgozói állományát igyekezne kiváltani külföldiekkel. A jövőben újabb szigorítások jöhetnek.
2024. március 15., 08:04
Nyugat felől megnövekszik a magasszintű felhőzet a nemzeti ünnepen, a hosszú hétvégén enyhe, ámde felhős lesz az időjárás.
2024. március 15., 07:25
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon. Az euró jegyzése ugyan távolodik a 400 forintos lélektani határtól, de ennek hátterében az áll, hogy dollárral szemben is gyengült az uniós fizetőeszköz.
2024. március 15., 07:19
Finomított Tuzson Bence a jogosítvány ingyenessségéről szóló bejelentésén, a dátumot egy lehetséges és távoli jövőbe tolva.
2024. március 14., 19:47
Két hete hírmanipuláláson kapták, ma az Év Riportere lett a köztévén. De ez még semmi.
2024. március 14., 17:59
Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel – közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán.
2024. március 14., 17:34
Itt a lista a március 15-i közlekedési változásokról, lezárásokról, parkolási tilalmakról.
2024. március 14., 17:00
Nyugodt tavaszi időt hoz idén március 15-e.