Így vált a Fidesz legkomolyabb problémájává Magyar Péter

Nem Budapesten, hanem a Fidesz hagyományos hátországában ment a legnagyobbat a Tisza Párt és Magyar Péter.

2024. június 11., 13:32

Szerző:

A Választási Földrajz csoport elemzése szerint Fidesz-KDNP EP-listája 2019-hez képest a legnagyobb visszaesést ott mutatta a kapott szavazatok számában, ahol hagyományosan a kormánypártok nagyon sok szavazatot szereznek, azaz a megyei jogú városokban, illetve a 20 ezer főnél nagyobb egyéb városokban. Eközben Magyar Péter és pártja ott ment nagyot, ahol korábban a fidesz.

Újabb elemzésükben azt is megmutatják, hogy ez bizony egyértelműen korrelál a Tisza Párt megjelenésével, ugyanis Magyar Péterék pontosan ezekben a településkategóriákban érték el a legjobb eredményeiket: a megyei jogú városokban 35,1, a 20 ezer főnél nagyobb egyéb városokban pedig 34 százalékot ért el a párt EP-listája. Ebből egyértelműen lehet arra is következtetni, hogy bizony létezik a sokat emlegetett, de néha csak illúziónak tűnő "csalódott fideszes szavazó" kategóriája, és hogy a Tisza minden bizonnyal nem csak a korábbi ellenzéki szavazók, hanem a korábban a kormánypártokra szavazók körében is tudott híveket szerezni – írja az Mfor.

Ezért járta az országot Magyar Péter

A Tisza nem a hagyományos ellenzék fő vadászterületének számító Budapesten, hanem ezekben a városokban volt a legerősebb, de 30 százalék feletti eredményt ért el a 10 és 20 ezer lakos közti településeken is.

Ennél jóval gyengébb adat jött össze a legkisebb, ezer fő alatti településeken, de még ezekben is minden ötödik választó a Tisza EP-listájára szavazott. Ez annak fényében egészen kiemelkedő adat, hogy a kormánypártok médiagépezete, illetve a személyes kapcsolatokra és függésekre is épülő szavazatmaximalizáló rendszere (például a közmunkák elosztása formájában a polgármesterektől függő szavazókra gyakorolt nyomás révén) pont a legkisebb településeken tud a leghatékonyabban működni.

A 2022-es választások utáni önvizsgálat során a hagyományos ellenzéki pártok körében a legnagyobb fejtörést az okozta, hogyan is lehetne áttörni a falakat a legkisebb településeken, ahova szinte csak a kormány által sugárzott üzenetek jutnak el. Ehhez képest a Tisza néhány hónapos pártként az összes településen meg tudta szólítani legalább a választók ötödét, és ebben biztosan nagy szerepe volt Magyar Péter több hetes, intenzív vidéki kampánykörútjának is – írja a lap.

Orbán Viktor: Magyar Péter nem volt soha a radarunkon

Interjút adott az Indexnek Orbán Viktor miniszterelnök, ám a beszélgetés során sok újdonságot nem mondott. Ám az mégiscsak kiderült, hogy Szentkirályi Alexandrát továbbra is a legjobb választásnak tartja, így azt, hogy Budapestet elbukták, nem őt hibáztatja. Sokkal inkább Tarlós István a felelős ezért.

Orbán Viktor jópár év után interjút adott az egykor ellenzéki, ám mostanra inkább kormányközelinek mondható Indexnek. Az interjúban a miniszterelnök szinten minden kérdésre visszafogottan válaszolt, arra pedig nagyon ügyelt, hogy amikor Magyar Péterről kérdezik, még véletlenül se ejtse ki a Tisza Párt nevét.

A főpolgármester-választásról Orbán Viktor elmondta, ha a Fidesz elindul valahol, akkor ott nyerni akar. Ők a nagy magyar kormányzópárt, amely most zsinórban nyerte meg a tizenkettedik, tizenharmadik választását.

„Ha mi egyszer beleállunk egy küzdelembe, azt teljes mellszélességgel csináljuk. Szentkirályi Alexandra szerintem egy olyan kampányt vezetett, amilyet a Fidesz régóta nem tudott Budapesten. Nagyon büszkék vagyunk rá”

 – közölte. Hozzátette: nem voltak könnyű helyzetben Budapesten, tekintettel arra, hogy Tarlós István úgy végezte a főpolgármesteri munkát korábban, hogy nem volt a Fidesz tagja, kívülről támogatták őt. Tisztelik a személyét és a munkásságát, de az ő főpolgármesteri időszaka nem hozta magával a Fidesz és a polgári nemzeti keresztény közösség felépítését és megerősítését a fővárosban, így Szentkirályi Alexandra körhátrányból indult. Orbán Viktor pedig azok között volt, akik hallgattak rá, amikor azt mondta, hogy változásra van szükség Budapesten, de ezt a változást ő most nem tudja elérni, ezért visszalép. 

A miniszterelnök az interjú során további értekezést is folytatott Budapestről, eszerint a városban nagy bajok vannak. A pénzügyi összeomlás szélén áll Budapest, vagy már össze is omlott. Orbán Viktor szerint ezért komoly munka vár a megválasztott képviselőkre és a főpolgármesterre, ha ki akarják húzni a várost ebből a helyzetből.

További részleteket itt olvashat.

(Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala)

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.