Gyógyszerszedés miatt is büntethetik a sofőröket a rendőrök

Akár a vény nélküli készítmények is problémát okozhatnak a vezetés során.

2024. június 12., 13:02

Szerző:

A gyógyszerszedés is befolyásolhatja a vezetési képességet, és a vény nélküli készítmények sem feltétlenül biztonságosak a közlekedés szempontjából – derült ki az Index cikkéből, amelyben szakembereket is megszólaltattak.

A legtöbben úgy gondolják, hogy csak az alkoholos befolyásoltság, illetve a drogfogyasztás lehet veszélyes az autóvezetés szempontjából, pedig számos gyógyszer is rizikófaktort jelent.

Egyes gyógyszerek betegtájékoztatóján külön felhívják a figyelmet arra, hogy a vezetést kerülni kell a készítmény alkalmazásának időtartama alatt, ám meglepő módon még a vény nélküli készítmények is veszélyesek lehetnek ebből a szempontból.

Elsősorban a reakcióidő csökkenése, illetve a bódultság az, ami miatt a gyógyszerszedés alatt is körültekintően kell eljárni, ugyanis ezek rendkívül veszélyesek lehetnek a közúti közlekedés során.

A gyógyszerszedés a vezetési képesség alakulásában is szerepet játszik

Azzal a betegek többsége tisztában van, hogy az erős altatók és nyugtatók használata mellett nem véletlenül tiltott az autóvezetés, de egyes epilepszia elleni szerek és bizonyos antidepresszánsok mellékhatásaként is számolni kell azzal, hogy befolyásolhatják a sofőr egészségügyi állapotát.

Az azonban már meglepőbb tény, hogy a vény nélküli szereknél is fennállhat az a veszély, hogy olyan erős bódultságot okoznak, ami a hétköznapi életvitelben nem akadályozó tényező, talán fel sem tűnik, de az autóvezetés során akár végzetes is lehet. Az Index által megkérdezett gyógyszerész, Csupor Dezső elmondta, hogy meglepő módon még az influenza vagy egy egyszerű megfázás esetén alkalmazott készítmények is lassíthatják a reakcióidőt.

Az allergiától évről évre egyre többen szenvednek, de azzal is érdemes tisztában lenni, hogy az erre használt antihisztaminok is tompíthatják az érzékelést. Természetesen elsősorban a hatóanyagoknak van nagy jelentősége: a szakember felhívta a figyelmet arra, hogy például az opioidszármazékok, amelyek egyik leggyakoribb, gyógyszerekben is alkalmazott típusa a kodein, jelentős kockázat lehet a sofőrök számára. Sokan azonban azzal sincsenek tisztában, hogy számos hasmenés elleni készítmény is tartalmazza ezt a hatóanyagot.

A gyógyszerek esetében fontos a felszívódási idő és az is, hogy önmagában a származék, vagy az általa kiváltott hatás válik-e veszélyessé. Például a cukorbetegség kezelésére alkalmazott gyógyszerek mellett lehet vezetni, de ha túlzottan lecsökkentik a vércukorszintet, a beteg elájulhat a volánnál. Ugyanez igaz a vérnyomás-csökkentőkre is, amelyek szédülést és ájulást idézhetnek elő, ha túl nagy mennyiségben kerülnek a szervezetbe.

Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő kifejtette, hogy a bódult állapot megállapítása mindig vérvétellel történik, a rendőrök a rajtakapást követően nem végeznek a helyszínen ilyen jellegű tesztet, hiszen ehhez laborvizsgálat szükséges. Az alkoholnál ugyan zéró tolerancia van érvényben, de a drogok és a gyógyszerek esetében jóval bonyolultabb a helyzet.

(Fotó: Pixabay)

Orbán Viktor miniszterelnök Berlinbe utazott, ahol pénteken tárgyalást folytat Olaf Scholz német kancellárral - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke csütörtökön.