Lassan itt az igazi tavasz, és a kertben is akad teendő, de csak óvatosan lehet elkezdeni az első munkálatokat.
Nem csak a ruhás esetében indokolt a mosás.
A hamburgert minden korosztály szereti, magában vagy sült krumplival is isteni finom.
A dubaji csoki bár sokáig úgy tűnt, hogy uralni fogja a különlegességek piacát, a japán luxuseper ugyanakkor mindent felülírt.
Az önfenntartó kert minimális gondozást igényel a kertésztől, a titok a megfelelő tervezésben van.
2023. július 7., 10:34
A húsok pácolásáról és megfelelő grillsütő kiválasztásáról is beszél a séf.
2023. július 3., 06:00
A vizes helyiségek felújítása soha nem kis feladat. Amikor a fürdőszoba kerül terítékre, általában a járólap és a csempe kiválasztásával kezdjük, miközben elméletben kialakítjuk a helyiség elrendezését. Emellett általában nagy figyelmet fordítunk a tökéletes kád vagy a zuhanytálca, valamint a mosdókagyló és a csap felkutatására is. A lelkes – vagy éppen néha már inkább idegőrlő – válogatás és esztétikai tervezés mellett viszont akad néhány olyan szempont is, amivel sokan egyáltalán nem számolnak egy ilyen jellegű felújítás során.
2023. június 15., 16:57
A kakaó árának növekedése miatt az elmúlt évben 14 százalékkal drágult a csokoládé és itt még nem is áll meg – derül ki a NielsenIQ piackutató adataiból.
2023. június 9., 09:58
Visszahívta a forgalomból a Baromfirudacska 1000 g elnevezésű terméket az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. és a szállító Merian Foods Élelmiszeripari Kft. listeria monocytogenes baktérium esetleges jelenléte miatt.
2023. május 31., 15:44
A kertes házak egyik legnagyobb előnye, hogy a nyári hónapok során akár minden egyes nap kitelepülhetünk a szabadba, és kipihenve a nap fáradalmait, feltöltődhetünk – akárcsak egy nyaralás alkalmával. Ám ahhoz, hogy valóban ki tudjuk használni a kertünk adta lehetőségeket, érdemes olyan bútorokat és kiegészítőket beszerezni, amelyek nemcsak a kényelmet biztosítják a kerti időtöltések alkalmával, hanem kellően strapabíróak is ahhoz, hogy hosszú időn keresztül kiszolgáljanak minket.
2023. május 23., 13:09
A 2022 decembere és 2023 januárja között, ezer ember személyes megkérdezésével végzett felmérésből kiderült, hogy a megkérdezett 15-39 évesek 73 százalékának van párkapcsolata, amely korosztályonként különbözőképpen alakul.
2023. május 22., 07:30
Napjainkban szinte mindenre találni megoldást, hiszen a fejlett technológia lehetővé teszi, hogy a legtöbb ember azzal foglalkozzon, vagy azt csinálja hobbiként, amihez csak kedve van. Az online szerencsejátékozás egy azon hobbik közül, amelyet a legtöbben űznek a világban.
2023. május 15., 10:48
Magyarországon minden ötödik párnak nehézséget okoz a gyermekvállalás.
2023. május 12., 13:22
New York városa is csatlakozott az egyre népszerűbb mozgalomhoz, amely a nem és a rassz mellett az ember súlyát is védett tulajdonságnak tekinti.
2023. május 11., 18:53
Az egészségügyi megfontolásokon túl a fogyasztók fenntarthatósági szempontokat is figyelembe vesznek, amikor növényi alapú élelmiszereket választanak.
2023. május 4., 11:50
A tökéletes, egészségesen ragyogó bőrt nem egyszerű elérni – és épp emiatt vágyódnak utána annyian. Van néhány alapvető szabály, amit be kell tartanunk, ha mi is ez után áhítozunk, ezek mellett pedig bevethetünk olyan furcsának tűnő módszereket is, amelyekről elsőre nem is gondolnánk, hogy működnek. Nézzünk is erre néhány konkrét – és egyben meglepő – példát!
2023. április 18., 10:16
Változtatnak a Big Mac, a sajtburger, a dupla sajtburger, sőt, a sima burger receptjén is.
2023. április 18., 08:42
A Tuti gimi egykori sztárja, a Brooke Davist alakító Sophia Bush már régóta a karrierváltáson gondolkodott, új lakása felújítása után viszont egyértelmű lett a számára, hogy a lakberendezéssel kell foglalkoznia. Az első, százötven négyzetméteres hollywoodi otthont az ötvenes évek ikonikus bútoraival rendezte be, és most megmutatta a nagyközönségnek is.
2023. április 12., 09:01
Corgik és tyúkok bevetésével készült az ELLE legújabb Living különszámának fotósorozata, ahol a címlapon Tombor Nelli szerepel. A képeket férje, a világhírű magyar divatfotós, Tombor Zoltán készítette.
2023. április 2., 16:22
Minden tizedik termékeny korú nőt érint az endometriózis – hangzott el azon a konferencián, amelyet a betegség megismertetésére, a kutatási és kezelési lehetőségek bemutatására rendeztek vasárnap Budapesten. Beneda Attila, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családügyekért felelős helyettes államtitkára a családtámogatási rendszerről szólva arra is kitért: ahhoz, hogy egy esetlegesen meddőséggel küzdő pár minél hamarabb megkaphassa a megfelelő ellátást, országos hálózat kiépítésére van szükség.
2023. március 16., 18:35
Már nem a labrador retriever, hanem a francia bulldog a legnépszerűbb kutyafajta az Egyesült Államokban.
2023. március 15., 21:11
Szerdától újabb 35 ezer ingyenes vasúti bérletre pályázhatnak a 18 éves európai fiatalok a következő DiscoverEU nevű pályázat keretében – tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán.