Emelkedett a kenyér ára, és már megközelíti az 1000 forintot, annak ellenére, hogy érvényben van az árrésstop.
Országos leállás van hétfőn a kormányablakokban: egy technikai hiba miatt az ügyintéző rendszerek nem működnek, így új ügyek intézése nem lehetséges, csak előre elkészült okmányok átvételére van lehetőség.
Egyre többen hoznak haza növényeket a nyaralásról, ám azzal nem számolnak, hogy milyen kórokozók jelenhetnek meg emiatt hazánkban.
A Magyar Rendőrség a közösségi médiában közzétett videójában mutatja be, milyen hibákat követnek el a sofőrök. A legtöbben rosszul tudják az alapvető szabályokat is.
A forgalmi engedély azonnali bevonása nemcsak lehetőség, rendszeresen meg is teszik a rendőrök.
Elszabadultak az indulatok az egyik Lidl előtt, a rendőrség szemtanúk jelentkezését várja.
Nemzetközi botrányt kavart az északír Kneecap nevű zenekar Sziget Fesztiválra való meghívása. Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség továbbra is részt vesz az eseményen, Köves Slomó vezető rabbi szerint ugyanis a sötétséget nem tiltással, hanem fénnyel, párbeszéddel és jelenléttel lehet legyőzni.
Jelentősen emelkedtek az árak a Balatonnál, mutatjuk, mire számíthat, ha a legnépszerűbb települések egyikén szeretne pihenni!
A darázs sokkal idegesítőbb, mint amilyen veszélyes, de ha túl sok van belőlük, muszáj cselekedni.
Jöjjön egy kis matek, jöjjön egy gyors geometria-feladat, aminek megoldásához csak általános iskolai ismeretek szükségesek!
Lázár János átvette a Budai Vár felújítását koordináló Várkapitányság fejlesztési feladatait, és közben tömeges leépítéseket hajtott végre a szervezetben.
A kereskedők már most propánhűtésű hőszivattyúkat kínálnak, hogy megfeleljenek a 2027-től életbe lépő uniós szabályozásnak, de ez 20–30 %-os árnövekedést hoz.
A horoszkóp szerint rendkívül sikeres hét kezdődött ma a következő 3 csillagjegyben születettek számára.
Változásra számíthatnak azok, akik Debrecenben szeretnének parkolni, mivel megszűnik az egyik kiskapu.
Donald Trump amerikai elnököt látja majd vendégül III. Károly király brit államfő egy háromnapos látogatás során.
Az egyik budapesti temetőnél változásokra számíthatnak a látogatók, mivel több oldalsó kaput is lezárnak.
Kudlik Júlia, a Magyar Televízió legendás bemondónője arról beszélt, mit jelent a számára a kerek évforduló.
Munkahelyi tragédia miatt vizsgálódik a MÁV és a rendőrség, egy kollégája találta meg az elhunytat.
Nyári időjárás, forróság, zivatarok, magas páratartalom.
Ördög Nóra és a rossz fiúk: Orbán Viktort és Lázár Jánost instruálja.
Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre hétfőn a napi horoszkóp szerint.
Sokan szalaggal jelölik meg a bőröndjüket, vagy színes azonosító bilétát, kulcstartót tesznek rá. Mindeközben fogalmuk sincs, hogy épp emiatt nem jut fel időben a bőröndjük a repülőgépre.
Februárban dróntámadás okozott súlyos kárt a csernobili atomerőmű szarkofágjában. Sugárzás egyelőre nincs, de olyan komoly szerkezeti károk keletkeztek, hogy így nem lesz képes betölteni a feladatát.
A következő hét időjárásában csak egy a biztos, az ernyő. Hogy a nap ellen vagy az eső ellen tesz jó szolgálatot, az a részletes előrejelzésből kiderül.
Tihanynál a Balaton felszínén megjelent hátúszóról első blikkre mindenki egy cápára gondolna, de valójában egy óriáshal, egy méretesre nőtt busa okozott pánikot.
Érdemes átvizsgálni a gyerek LEGO-készletét, mert vannak olyan minifigurák, amelyért akár 300 ezer forintot is fizetnek a gyűjtők.
Új trükkel próbálnak adatokat és pénzt kicsalni a csalók: most éppen a DHL nevében küldenek gyanús e-maileket.
Ha igazak a hírek, Keanu Reeves titokban feleségül vette Alexandra Grantet.
A parlagfű elleni védekezés elmulasztása idén is akár többmilliós bírságot vonhat maga után. Mutatjuk, mikor, hol és hogyan kell eljárnia a kerttulajdonosnak!
Az Európai Parlament képviselői megszavazták, hogy az Európai Unióban minden macska és kutya esetében kötelező legyen a mikrochip beültetése és a nyilvántartásba vétel, az illegális állatkereskedelem visszaszorítása és az állatjóléti szabályok megerősítése céljából.
Egy személyiségteszt a rejtet belső tulajdonságokat is felfedheti.
Balatoni József történelemtanár az utóbbi időben Jocó bácsi néven vált országosan ismert influenszerré. De elsősorban mégsem influenszernek tartja magát, sőt, nem is tanárnak: hanem pedagógusnak.
Hack Péter egykori politikus Otthon a rabbinál: Fiatalon zavart, ha másoknak többjük volt, ma már...
Hack Péter 1990 és 2002 között országgyűlési képviselő volt, talán innen ismerik a legtöbben. Azóta sok idő telt azonban el, ismerkedjünk meg vele újra a Neshama TV jóvoltából az Otthon a rabbinál új epizódjában!
Tasnádi Péter a magyar alvilág különleges, hírhedt alakja, és igen, Megyeri Jonatán rabbi őt is meghívta az otthonába egy lenyűgöző beszélgetésre.
A 21. században nem egyszerű eligazodni a nőiség és a férfiasság között. A téma bonyolult, a kérdések összetettek, de Hidas Judit, a Párban műsorvezetője Palya Beával és Geist Klárával próbált válaszokat találni.
A legfrissebb horoszkóp szerint néhány csillagjegy élete gyökeresen megváltozik.
Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre július derekán a heti horoszkóp szerint.
Ha az alábbi 3 csillagjegy közé tartozik, nagyon szerencsés időszak vár Önre a horoszkóp szerint!
Magyar Péter új kormányzati programot jelentett be a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán.
Donald Trump bejelentette: 30 %-os vámot vet ki az EU-termékekre. Szijjártó Péter szerint Donald Trump vámemelése újabb bizonyítéka annak, hogy az Európai Bizottság – élén Ursula von der Leyennel – képtelen megvédeni Európa gazdasági érdekeit.
Szombat délután összeomlottak a digitális ügyintézési rendszerek.
A korábbi államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán arra figyelmeztet, hogy a kettős praxist folytató orvosok mellett tovább nő a várakozási idő és romlik az ellátás minősége.
Még el sem indult, máris változtattak az Otthon Start Program szabályain: megemelték az értékhatárt azoknál a leendő vásárlóknál, akik inkább családi házat vennének.
Úgy fest, a következő héten sem kell locsolni, marad a csapadékos időjárás.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ pontosította, hogyan kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjas utalványokat.
Orbán Viktor és Lévai Anikó egy fapados Ryanair géppel utaztak Brüsszelbe.
30 éve nem látott csúcsra tört a kanyaró-járvány az Amerikai Egyesült Államokban, legalább két gyermek az életét vesztette.
Egy rendkívül elgondolkodtató személyiségteszt található alább. Próbálja ki, mint mond önnek a játék!
Ebben a hónapban most jön a második hétvégi horoszkóp – lássuk, mit üzennek a csillagok július második hetének végére a tizenkét csillagjegynek!
Ez az optikai illúzió már sokakon kifogott.
Havas Henrik már a harmadik komoly betegséggel küzd meg az elmúlt években.
Újabban minden pénteken feltesszük a kérdést: mi a hiba a képen? De persze minden pénteken más és más képről van szó. Mutatjuk az e heti rajzot.
Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre pénteken a napi horoszkóp szerint.
Egy személyiségteszt olykor a legbelsőbb tulajdonságokról is árulkodik.
Újabb zenész tette egyértelművé, hogy nem ért egyet Azariah véleményével.
Liptai Claudia nagyon sokat köszönhet kolléganőjének.
Sophia Loren unokái magyar származásúak.