Balhé: csúnyán kiakadtak a taxisok az Uber hihetetlen akciói miatt

Felháborodtak a taxisok! Többen is jelezték, hogy a magyar piacra nemrégiben visszatért Uber akciói piactorzító hatásúak, továbbá megkerülik a hatósági árakat. 

2024. július 23., 10:09

Szerző:

Mint ismert az Uber június 13-án tért vissza Budapestre, majd július elején 80 százalékos árengedményt kínált (maximum 3800 forint értékben, legfeljebb 5 útra) az utasoknak. Az akció lejárta után aztán újabb akcióba kezdek, 50 százaléks kampánnyal folytatták a menetelést. Ezen azonban a taxisok alaposan kiakadtak, állítják ez teljesen szembemegy a kormány által bevezett hatósági árakkal. 

Reagált az Uber 

A felvetésre az Uber reagált is a Telexnek, azt mondják, a cég minden helyi törvényt és előrírást betart azokban az országokban és városokban, ahol működik. Ennek értelmében kizárólag olyan utas-és sofőrakciókat hirdetnek Budapesten, melyek minden jogszabályi előírásnak eleget tesznek. A portál a BKK-t is megkereste az ügyben, onnan azt a választa kapták, hogy

a fővárosi taxirendelet a hatósági árral összefüggésben kizárólag a személytaxi-szolgáltatás viteldíjának képzésére és a szolgáltatás során alkalmazható viteldíjra vonatkozóan tartalmaz rendelkezést.

Arra vonatkozóan viszont nem tartamaz iránymutatást a rendelet, hogy az utas mivel fizet, vagy adott esetben milyen akciót használ fel az amúgy szabályosan képzett viteldíj kifizetésénél. 

Kuponos akciók 

A BKK azt mondja, ilyen kuponos akcióra korábban is volt már példa. Nem ritka, hogy a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálatok kuponokat, illetve különböző kedvezményeket kínálnak az utazóközönségnek. Az Uber egyébként kérdésre válaszul elmondta, az online regisztrált sofőrök száma az induláskori 2500-ról már 5000-re nőtt. Arról viszont nem adtak ki tájékoztatást, hogy ebből hány sofőrrel kööttek szerződést. 

Eddigi eredmények 

Az első havi utasszámokkal kapcsolatosan is elég szűkszavúak voltak, annyit közöltek, hogy az eddigi eredmények alapján optimistán tekintenek a jövőbe. Ebből következik, hogy azt sem lehet egyelőre tudni, hogy az Uber által hozott bevételtből mekkora arányban részesül a parntercég Főtaxi leányvállalata, ami diszpécserengedélyt és az infrastruktúrát biztosítja a budapesti Ubernek.

8 év után tért vissza 

Az Uber egyébként nyolc év utánt tért vissza Budapestre, a szolgáltató 2016-ban vonult ki Magyarországról, ami sok utast és sofőrt is érzékenyen érintett. Magyarországon az utasok többsége korábban két indokot jelölt meg, amiért szívesebben utazik Uberrel, mint más taxitársaságokkal: az egyik pozitívumot az alacsonyabb árak, a másikat a nyomon követhetőség jelentette. A 8 év után visszatérő szolgáltatónál az árakat tekintve nem lesz eltérés a többi taxitársasághoz képest, ami azonban az utasok számára extra kényelmi szolgáltatás lehet, az a felhasználóbarát mobilapplikáció, amelynek több előnye is van.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Shutterstock)