Olcsó a lojalitás

Mérő László matematikust, pszichológust szenvedélyesen érdekli a pénz: mint tudományos probléma. Ez mondhatni munkaköri ártalom nála, hiszen ő az ELTE gazdaságpszichológiai szakcsoportjának professzora. A pénz evolúciója című könyvében azt az elméletet fejti ki, hogy a darwini evolúció és az átöröklés egyes Mendel-féle törvényei a gazdaságban is érvényesek. Ami a gén a biológiában, és a mém – a másolható és másolódó alapegység – a szellem világában, az a Mérő által mónnak elnevezett pénz a gazdaságban. A pénzzel kapcsolatos lélektani jelenségek nemzetközi szinten is elismert szakértőjétől BARÁT JÓZSEF kért interjút.

2013. július 4., 13:22

– A napokban a pénz pszichológiájáról tartott előadását hallottam. Jól értettem-e, amit mondott? Kevés pénzért sokkal inkább lehet lojalitást venni, mint sokért?

– Jól bizony, ez így működik. A kísérletek egyértelműen igazolják. Nagyon érdekes egyébként, hogy nagyon olcsón lehet lojalitást venni, de ingyen nem. Ugyanúgy nem, mint sok pénzért.

– Egy olyan kísérletet mesélt el, amelynek résztvevői utólag pénzt kaptak azért, hogy egy nagyon unalmas munkát érdekesnek hazudjanak. Aki sok pénzt kapott, később elismerte, hogy a munka borzalmasan érdektelen volt. Akinek viszont keveset adtak, a végére maga is elhitte, hogy élvezetes dolgokat csinált.

– Így van. Inkább magával is elhitette, hogy érdekes volt a feladata, csak hogy ne kelljen elismernie, milyen kevés pénzért hazudott. Az ember ugyanis nem szereti magát ésszerűtlen, következetlen lénynek látni. Ha nincs más út, inkább megmagyarázza magának, hogy minden másképpen volt. Ezt nevezik kognitív disszonanciának.

– A mi lapunk olvasói közül sokan nem értik, hogy a kormánypártok szavazói közül miért maradnak annyian lojálisak egy olyan kormány iránt, amely felelős életkörülményeik romlásáért. Ez a jelenség van a háttérben?

– Valószínűleg ez is szerepet játszik. Meg persze az, hogy az előző kormánnyal is nagyon tele van a hócipőjük. Azt semmiképpen sem akarják visszahozni. Egyszerűen nem látnak olyan alternatívát, amely miatt érdemes lenne megváltoztatniuk a legutóbbi választás idején meghozott döntésüket.

– Azok a kevesek viszont, akiknek eleve sok pénzük volt, most még többet kapnak. Téved a kormány, ha azt hiszi, hogy az ő lojalitásukat megveheti pénzzel? Túl sokat kap a klientúra ahhoz, hogy lojális legyen?

– Sok pénzzel tényleg nem lehet lojalitást venni, korrumpálni viszont annál inkább.

(Az írást teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra hetilap legfrissebb számában.)