Egy magyar orvos élete a Titanic árnyékában

Eddig soha nem közölt visszaemlékezéseket is tartalmaz a Titanic tragédiájának 100. évfordulójára megjelent, A Titanic árnyékában – egy magyar orvos élete című könyv. Az elsüllyedt luxusgőzös túlélőit mentő Carpathia magyar orvosa Lengyel Árpád volt. Unokája, dr. Reich Márta dokumentumokkal és gazdagon megrajzolt környezetrajzzal meséli el a világhíressé vált nagyapa sikereit és tragédiáit.

2012. április 13., 18:47

„A XX. század elején két magyar orvos volt, akinek a nevét az egész világ ismerte: Semmelweis Ignác és Lengyel Árpád” – mondta Papp Zoltán, a Kresz Géza Mentőmúzeum korábbi igazgatója. Nem túlzott. Bár idehaza még mindig nem eléggé köztudott, a Titanic több mint hétszáz túlélője megmenekülését többek között egy magyar orvosnak köszönhette. Lengyel Árpádnak az 1912-es Carpathián teljesített hajóorvosi szolgálata volt az első és egyben az utolsó tengeri útja.

A fül-orr-gégeorvos történetét, relikviáit a szerző édesanyja, Reich Ferencné Lengyel Anna őrizte 2001-es haláláig. Azután lánya, Völgyi Péterné dr. Reich Márta lett a hagyaték kezelője, aki fontosnak tartotta, hogy a szocializmus miatti kényszerű hallgatás után mind többen megismerjék a nagyapa hősies helytállását.

Lengyel Árpádról a 168 Óra is közölt portrét , azonban a most megjelent kötet nemcsak bőven adatolt életrajz. Kétéves kutatómunka eredménye az orvostörténeti rész, mely betekintést enged a korabeli viszonyokba, hiszen Lengyel Árpád nemcsak rendelőintézeti és kórházi fül-orr-gégeszakorvos, a Carpathia hajóorvosa volt, de az I. világháborúban mentővonat katonaorvosaként, később iskolaorvosként, a Beszkárt üzemorvosaként, magánorvosként és 35 éven keresztül mentőorvosként is dolgozott. Emellett pedig illusztrációkkal és dokumentumokkal gazdagon körített fejezetek mesélik el a Titanic és a Carpathia találkozását, a sorsdöntő éjszaka eseményeit.

A könyv különlegessége az az öt írás, amely Lengyel Árpád beszámolóit tartalmazza a mentésről. Ezek közül kettőt most először olvashat a nagyközönség. Az egyik egy későbbi visszaemlékezés, a másik pedig egy levél, amelyet még a Carpathia fedélzetéről írt Lengyel Áprád a bátyjának, 1912. április 18-án délután, néhány órával a New York-i megérkezés előtt. Ebben az orvos így emlékszik: „Rettenetes volt nézni ezeket az embereket, az asszonyok sikítoztak férjeik és gyermekeik után, akik szemük láttára elvesztek, és itt-ott magányos gyerekek kerültek a hajónkra, akik szüleiket vesztették el. Szegényeket zokogó szívvel vigasztaltuk. (…) Körülbelül másfél óráig tartott, míg az óriási jégszigetet – melyekről fényképfelvételt is készítettem – megkerültük. Ezalatt már mindenki kapott élelmet és meleg takarókat, és mi is hozzáfogtunk a betegeket részletes vizsgálatához. Többnyire apró zúzódásokat szenvedtek, és csak hárman törést.”

Ezek mellett a kötet teljes terjedelmében tartalmazza az 1912. május 17-én a Budapesti Orvosi Kaszinóban elhangzott előadást és két rádióelőadás szövegét, amelyek a tragédia 20. és 25. évfordulóján hangzottak el a Magyar Rádióban. Lengyel Árpád mindig más szempontból, de megrendülten beszélt az átélt eseményekről, ám életének nem ez volt az egyetlen tragédiája. Fül-orr-gégeszakorvosként hatévesen vesztette el kisfiát, torokgyík miatt.

A most megjelent kötet bemutatója a 2012-es Titanic-évforduló programsorozatának első állomása volt. Ezután nem sokkal a Magyar Posta új bélyeget mutat be, rajta Lengyel Árpád portréjával. Április 13-án nyílik meg a Közlekedési Múzeum Titanic 100 című kiállítása, június 16-án, a Múzeumok Éjszakája keretében pedig a Nemzeti Múzeum is Titanic-programra készül. A Kresz Géza Mentőmúzeum pedig nyáron nyitja meg tematikus kiállítását. Van, mire, van kire emlékeznünk.

Lengyel Árpád 1913-as írását azzal zárta: „A fájdalmas emlékek hosszú sora elevenedik fel emlékeimben a szomorú eset évfordulóján, és ha a katasztrófa előidéző okát nézem, igazat kell adnom egy újabb amerikai szómagyarázóban megjelent, a Titanic névhez fűzött megjegyzésnek, amely azt mondja: Az emberek küzdelme hiábavaló a természet erőinek legyőzésére.” Nem fognak ezentúl magas díjakat kitűzni a hajótársaságok a gyorsaság jutalmazására, nehogy a kapzsiság, pénzvágy vagy hiúság veszedelembe vigye az utasok ezreit, megkísértvén a dacolást a természet erőivel. Marconi lángelméjének szülötte, a dróttalan távíró volt a mentési akció irányítója, melynek kivitelében mesteries bravúrral Rostron kapitány tette örökké halhatatlanná nevét. Az emberiség áldása kíséri őket mindenkor.”