A tudósokat is meglepte a felfedezés

A felfedezésről a Nature című tudományos magazin csütörtöki számában jelent meg tanulmány - írja a

hirado.hu. Korábban is fedeztek fel tavakat a Titánon, de azok mind a hold pólusain voltak, és a tudósok azt feltételezték, hogy nagy tömegű folyadék nem maradhat fenn hosszabb időn át az égitest középső "szekciójában", mert gyorsan elpárolog a napsugarak hatására.

"A felfedezés teljesen váratlan volt, mivel a tavak nem stabilok a trópusokon" - hangsúlyozta a vizsgálatokat irányító Caitlin Griffith, az Arizonai Egyetem bolygókutatója. A Cassini a Titán felszínéről és légköréről visszaverődött napfény mennyiségét mérve egy sötét régiót észlelt annak a területnek a közelében, ahol 2005-ben landolt az űrszonda leszállóegysége, a Huygens. A sötét képződmény további elemzése kiderítette, hogy egy 2400 négyzetkilométeres szénhidrogéntóról van szó. Az egyenlítői tó körül négy további, sekély, folyadékkal teli medencét fedeztek fel. Azok mérete és mélysége hasonló a földi mocsarakéhoz.

A Titán egyike a Naprendszer azon kevés égitesteinek, amelyek sűrű légkörrel rendelkeznek, ám sokáig nehézségek okozott a tudósoknak, hogy benézhessenek a nitrogénből és metánból álló vastag "takaró" alá. A légköri metán a napsugarak hatására folyamatosan elbomlik, bonyolultabb szerves anyagok épülnek fel belőle, amelyek a felszínre visszahullnak, majd a sarkvidéken tavakként kondenzálódnak.

A Nature-ben publikáló kutatócsoport nem hiszi, hogy ugyanez a folyamat táplálná az egyenlítőn képződő tavak és medencék folyadék-utánpótlását. Sokkal valószínűbbnek tartják egy földalatti metánforrás létét, amely rendszeres időközönként a felszínre tör, hogy szénhidrogéntavakat képezzen. David Stevenson, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) bolygókutatója, aki nem volt részese a csoportnak, érdekesnek tartja a vizsgálatokat, ugyanakkor rámutat, hogy csupán közvetett bizonyítékokra épülnek. "Amennyiben beigazolódna egy földalatti metánforrás léte, előbbre jutnánk annak megértésében, hogy mi biztosítja a légköri metán folyamatos utánpótlását" - fejtette ki.

A Cassini-Huygens annak az űrprogramnak a szondája, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), az Európai Űrügynökség (ESA) és több európai ország részvételével szerveztek. Az űrszonda 1997. október 15-én indult el Cape Canaveralról, hogy tanulmányozza a Szaturnusz környezetét, illetve eljuttassa leszállóegységét, a Huygenst a Titán-hold felszínére.

Az 5712 kilogrammos űrszonda, amely 366 kilogramm tömegű tudományos műszert és a 320 kilogrammos Huygenst vitte magával, 2004 júniusában jutott a Szaturnusz közelébe. A program tudományos céljai: a gyűrűk háromdimenziós szerkezetének és dinamikus viselkedésének a vizsgálata, a holdak felszíni összetételének és geológiai múltjának a meghatározása, a magnetoszféra viselkedésének és háromdimenziós szerkezetének a mérése, a Szaturnusz légkörének tanulmányozása.