A győztes második

Ha valaki a választást megelőző franciaországi kampányról szeretne írni valamit, az bizony nehéz helyzetbe kerülne. Mondjuk úgy, hogy nem sok érdekes történt. Egyetlen dologról volt szó, amelyre az elnök és a vele nem éppen ellenséges média kihegyezte a történetet, a „progresszívek” és a „populisták” európai és franciaországi összecsapásáról. Ez a kampány nagy valószínűség szerint azért megemelte a részvételi arányokat, ha nem is az egekbe. 50,1 százaléknyi választópolgár ment el szavazni. Mindez elsősorban magának az elnöknek, Emmanuel Macronnak az érdekeit szolgálta. A többi párt, leszámítva Marine Le Pen szélsőjobboldali alakulatát, kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy az EP-választásból az elnökválasztás „harmadik fordulóját” generálja az elnök kampánystábja, de minden hiába volt.

Ezt a stratégiát tükrözték az eredmények is. A szélsőjobboldal igen kevéssel ugyan, de legyőzte az elnöki pártot, 23,3 százalékot kapott a Macron-párt 22,4 százalékával szemben. Alighanem azonban inkább az utóbbi lehet elégedett. Két év kormányzás, számtalan szociális mozgalom és konfliktus, a „sárga mellényesek” forró fél éve után Macron bázisa tulajdonképpen stabilnak mondható. Mint látható, távolról sem többségi ugyan ez a bázis, de éppen ezért van szükség arra, hogy a szélsőjobboldalt mint a legnagyobb ellenfelet „kijelölje”. Utóbbi ugyanis egy elnökválasztáson a második fordulóban könnyedén legyőzhető, pontosan úgy, ahogy 2017-ben történt.

Macron tábora számarányában stabil, de távolról sem változatlan. Az elnök lényegében lecserélte a 2017-es szavazóinak negyedét, de talán a harmadát is. A jobboldali kormányzás, amelyben korábban nemcsak a miniszterelnök, hanem a legfontosabb miniszterek is jobboldaliak voltak, megtette hatását. A jobboldal 2017-es szavazóinak 27 százaléka ma már Macronra szavaz, míg az elnök volt szavazóinak 30 százaléka az EP-választásokon már a baloldalt támogatta, leginkább a zöldeket, de a szocialistákat is.

A „centrista” Macronból lassan a jobbközép elnöke lett. Ezt igazolják a helyi választási eredmények és persze a hagyományos jobboldal mélyrepülése is, az most nyolc százalékot szerzett. A valaha a jobboldal bevehetetlen várának számító Hauts-de-Seine megye, azaz Párizs nyugati, gazdag külvárosai, ma már Macron szilárd bázisai. A mindig is lakmuszpapírnak számító Neuilly-sur-Seine, az ország leggazdagabb települése, ahol polgármester volt Nicolas Sarkozy, általában 70-80 százalékban szavaz a jobbodalra, de most itt érte el a Macron-párt a legjobb eredményét, majdnem 50 százalékot.

Macron számára létszükséglet hát a szélsőjobboldallal folytatott harc, a politika fokozott kétpólusúvá tétele, pontosan azért, hogy ne szoruljon be a jobboldali elnök szerepébe, és maga mellé állítsa az „antifasiszta” progresszíveket is, azaz leginkább a nagyvárosok népét. Ez többé-kevésbé még most is működött, Párizsban például 33 százalékot szerzett. Ráadásul a szélsőjobboldal bázisa pontosan ellentétes az elnöki pártéval, inkább a vidéki szavazók körében jelentős, egészen gyenge a nagyvárosokban. Például Párizsban mindössze hétszázalékos.

A 2017-es politikai folyamatok folytatásaként tekinthetünk a tradicionális pártok visszaszorulására is. A jobboldal, látva politikusai és szavazói egy részének Macronhoz pártolását, erőteljesebb jobboldali fordulattal próbál reagálni már 2017 óta. Erre most tették fel a koronát, mikor is azt a François Bellamyt állították a listájuk élére, akinek eléggé zavaros álláspontja van az abortusz kérdésében, és támogatásáról biztosította a melegházasság ellen küzdő szervezeteket is. Az elképzelés ráadásul nem is igen működött, a korábbi jobboldali szavazók ötöde már a szélsőjobbra szavazott. Ahogy még az öreg Jean-Marie Le Pen mondta a hasonlóképpen a szélsőjobb szavazók elcsábításával a mostaninál jóval nagyobb sikerrel próbálkozó Sarkozyről, „az emberek a másolatnál jobban kedvelik az eredetit”. A klasszikus jobboldal tehát igen nagy bajban van, Macron és a szélsőjobb között szinte létének az értelme kérdőjeleződött meg. A jövő évi önkormányzati választásokon alighanem sok polgármestere elgondolkodik majd azon, hogy nem kifizetődőbb-e „elnöki” színekben indulnia.

A baloldalon a helyzet nem túl rózsás, de azért ettől erősen különböző. Láthattuk, hogy az eredeti, centrista Macron-tábor balodali része pártot keres magának, és most ezt leginkább a zöldekben találta meg, akik 14 százalékot szereztek. Ez jelez egy tendenciát, de talán nem érdemes az EP-választásokból nagyívű következtetéseket levonni, hiszen valamelyest nőttek ugyan a részvételi arányok, de még így is meglehetősen alacsonyak maradtak. Ahogy az EP esetében általában, valószínűleg most is a népi, szegényebb rétegek nem mentek el szavazni. Ha ez igaz, akkor ez magyarázza meg a legvilágosabban, hogy a leghagyományosabb „középosztályi” pártok, a Macron-párt, a zöldek, a szocialisták önmagukhoz viszonyított sikerét, illetve másrészről a szélsőjobb és a radikális baloldal gyöngébb eredményét. Megjegyzendő, hogy Le Pen arányaiban kevesebb szavazatot kapott most, mint 2014-ben.

A széleket nem érdemes egy kalap alá venni a teljesítmény szempontjából, hiszen a radikális baloldal nincs nagyon jó bőrben. Ez nemcsak Franciaországban, hanem Európa más részein is jellemző. Összességében az unióban hat százalékot szereztek, s ehhez még hozzászámolhatjuk a külön induló kommunista párti lista két-három százalékát. A baloldali fordulattal fellépő brit Jeremy Corbyn elég súlyos vereséget szenvedett, Görögországban egyenesen előrehozott választásokat fognak tartani a Sziríza gyászos szereplése után. A spanyol Podemos is visszaesett, a német Linke egy helyben topog és így tovább. Alighanem Macron nagy találmánya, a „progresszív”–„populista” fő törésvonal ennek a baloldalnak ártott a legtöbbet. A liberális Európa ellenfelének a szélsőjobboldal jelöltetett ki. Mindenki tudja persze, hogy ez játék a tűzzel, de 2019-ben nem lett belőle nagyobb baj. Sőt tulajdonképpen kiderült, hogy a „hanyatló” Európa egészen jó bőrben van, a szavazók legalább kétharmada így vagy úgy, de az unió mellett tette le a voksát.

Franciaországban a mostani választások legfontosabb eredménye alighanem kétségbevonhatatlan, az igazi győztes Emmanuel Macron. Hiszen ha így maradnak a dolgok, nagyobb gond nélkül fogják újraválasztani 2022-ben. Bár ezt egy közös baloldali jelölt akár meg is akadályozhatná, lévén Franciaországban 30 százaléknyi szavazója van a baloldalnak, így az elnökválasztás első fordulójában képes lehetne legyőzni vagy Macront, vagy Le Pent, és ezzel alighanem meg is nyerné a második fordulót. / Balázs Gábor