Újra munkásokat toboroz az iváncsai akkumulátorgyár

Májusban több száz dolgozót küldtek el, most újakat keres az iváncsai akkumulátorgyár. 

2024. június 29., 11:45

Szerző:

A korábbi létszámcsökkentés után most újra toboroz az iváncsai akkumulátorgyár a Világgazdaság információi szerint. Ez már csak azért is váratlan, mert május első heteiben derült ki, hogy a dél-koreai SK Innovation hatszázkilenc kölcsönzött munkavállaló szerződését szüntették meg az iváncsai akkumulátorgyárban. A cég és a szakszervezet jó kapcsolatának köszönhetően magyar dolgozókat nem bocsátottak el - mondta el Székely Tamás, a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a lapnak. 

A dolgozók elküldésének oka az elektromos járművek iránti globális kereslet lassulása volt, ami az akkumulátorgyártás csökkenéséhez vezetett. Májusban leállt a toborzás, amit a cég „SK On Hungary Iváncsa toborzás” nevű privát Facebook-csoportjában is közölt. Itt jelent meg tegnap poszt arról, hogy júliusban folytatódnak az állástájékoztatók Dunaújvárosban. Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy a cég honlapján addig is lehet válogatni a nyitott pozíciók között. 

Ezt kínálja a dolgozóknak az iváncsai akkumulátorgyár

Az, hogy mekkora fizetést is kapnak a gyárban dolgozók, nem lehet pontosan tudni, de a tavaly nyári adatok szerint  az operátorok bére bruttó 600 ezer forinttól indul, emellett ingyenes ebéd és ingyenes munkába járás is biztosított a számukra. Április közepén pedig azzal népszerűsítették az SK iváncsai akkugyárát, hogy ez adja az elektromos autók erejét és hogy tiszta környezetet, high-tech gépparkot, kiemelkedő bérezést, SZÉP-kártya-juttatást, érkezési támogatást, bejárás támogatását és dolgozói kedvezményeket nyújtanak a dolgozóknak. 

Az elmúlt közel 70 évben az SK Innovation Dél-Korea első számú és legnagyobb energia- és vegyipari vállalatává nőtte ki magát. Honlapja szerint jelenleg Koreában, Kínában és Magyarországon működnek gyártóüzemei. Hazánkban jelenleg három üzem működik, két komáromi üzeme után a Fejér vármegyei Iváncsában 2021 májusában indult el az építkezés összesen 135 hektáron. Március végén már közel 3000 dolgozója volt a gyárnak, ez a létszám csökkent májusban a kölcsönzött munkaerő és a vendégmunkások elküldésével. 

(Képünkön az iváncsai akkugyár. Forrás: SK on Hungary Facebook oldala)