A Donald Trump amerikai elnök által bevezetett acélvámokat az Európai Unió sem hagyja szó nélkül, Ursula von der Leyen választ ígér.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztázta, mire vonatkozott Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfői nyilatkozata a Facebookon.
Friss inflációs adatokat közölt a KSH, melyekből kiderül, hogy miként drágult az élet Magyarországon az elmúlt hónapban.
Szerdán érkezik a 13. havi nyugdíj, ám a tavalyi törvénymódosítás miatt változott azok köre, akik igényt tarthatnak a 13. havi nyugdíjra, ami a kifizetések terén is változást hozott.
Keddtől csökken az üzemanyagár.
2022. június 28., 06:23
Kedden tartja soron következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Megtárgyalják az idei második Inflációs jelentést is, amelynek a fogyasztói árakra és a gazdasági növekedésre vonatkozó rövid előrejelzését a jelentés csütörtöki publikálása előtt még ma nyilvánosságra hozzák.
2022. június 27., 13:12
A vásárlókhoz még alig jutott el, a kerekek hibája miatt pedig máris vissza kellett hívni a teljesen elektromos bz4x elnevezésű modelleket.
2022. június 27., 12:09
A cukrászdák inflációval, valamint alapanyag- és munkaerőhiánnyal küzdenek, emiatt az árakat folyamatosan emelniük kell.
2022. június 27., 11:11
Gyengült hétfő délelőtt a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon; az euró ellenében új mélypontot ért el.
2022. június 27., 09:45
A forintra biztosan ráfér.
2022. június 27., 07:38
A dolgozók tanácstalanok, a gyár körül – amelynek indulásánál Áder János és Palkovics László is bábáskodott, és amely milliárdos állami és uniós támogatást is kapott – az OLAF mellett a magyar hatóságok is vizsgálódnak.
2022. június 27., 07:19
Méretproblémák keserítik a termelők, értékesítési nehézségek pedig a feldolgozók életét. A szezon elindult, de még kérdéses, végül mennyi meggy kerül a befőttbe, és mennyiért.
2022. június 25., 15:03
Detlef Kaiser, a Lufthansa német légitársaság igazgatósági tagja szerint a járatok helyzete csak jövőre térhet vissza a normális kerékvágásba.
2022. június 25., 12:14
Az ötven liter feletti tankolásnál a piaci árat kell fizetni, ami pár liternél is már húszezer forint pluszköltséget jelent. A Mol az rtl.hu-nak írta meg, mit lehet ilyenkor tenni.
2022. június 24., 13:51
A nettó átlagkereset 14,8 százalékos emelkedésével és a 9,5 százalékos áprilisi inflációval számolva a reálkeresetek növekedése 4,8 százalékos volt – ismertette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal.
2022. június 24., 13:45
Magyarországon közepes termésre számíthatnak az őszibarack- és a nektarintermelők. Az európai piacon egyelőre nagy a kereslet, és a gazdálkodók abban bíznak, hogy az árak is magasan maradhatnak, hogy ellensúlyozzák az emelkedő költségeiket.
2022. június 24., 12:53
Újabb leépítést jelentett be a Netflix, ezúttal 300 embert, az állomány mintegy 4 százalékát küldik el – írja a BBC. Ez már a második kör elbocsátás azóta, hogy az előfizetők számának visszaesését jelentette a cég, az előző alkalommal 150 főt rúgtak ki.
2022. június 24., 11:57
Surányi György volt jegybankár szerint Matolcsy György és Nagy Márton szinte minden szavára gyengül a forint a piac szemében sem a kormánynak és a jegybanknak sincs hitele.
2022. június 24., 11:54
A legnagyobb német légitársaság, a Lufthansa azt közölte, hogy a nyári szezon közepén további több mint 2000 járatot töröl a frankfurti és a müncheni csomópontokon a létszámhiány miatt.
2022. június 24., 11:50
A Tesla Inc. új autógyárai Texasban és Berlinben „dollármilliárdokat veszítenek", mivel az akkumulátorok hiánya és a kínai kikötői problémák miatt küzdenek a termelés növelésével - mondta Elon Musk vezérigazgató egy szerdán megjelent interjúban.
2022. június 24., 10:03
Csak tankolni fog tudni, feltankolni nem.
2022. június 24., 07:06
Európában a gázpiac egységes, ezért ha Németország bajban van, az azt jelenti, hogy mi is bajban vagyunk az – mondja Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője.
2022. június 23., 17:02
Csökkent a magyarok felújítási kedve idén: míg 2019-ben a lakosság 51 százaléka tervezett lakásfelújítást egy-két éven belül, most jóval kevesebb, 17 százalék azok aránya, akiknél ez a téma napirenden van – derült ki a Cofidis Hitel Monitor legfrissebb, reprezentatív kutatásából, amelyet csütörtökön küldtek el az MTI-nek.