Elbukott a kormányzati gigaberuházás

A dolgozók tanácstalanok, a gyár körül – amelynek indulásánál Áder János és Palkovics László is bábáskodott, és amely milliárdos állami és uniós támogatást is kapott – az OLAF mellett a magyar hatóságok is vizsgálódnak.

2022. június 27., 07:38

Szerző:

Még a márciusi fizetésüket sem kapták meg a csornai EcoSolifer Heterojunktion Kft. dolgozói – számoltak be a 24.hu-nak az elkeseredett munkások.

Az egyik dolgozó elmondása szerint húsvét előtt kezdődtek a gondok, április 12-én megjelent közöttük az igazgató azzal, hogy nyilván észlelték, nem érkezett meg a fizetésük, de reméli, két héten belül rendeződik a helyzet. Rosszkor jött a hír, sokak számára lőttek az ünnepi nagybevásárlásnak, de úgy gondolták, két hét még belefér.

A dolgozók folytatták a munkát, de ahogy telt az idő, egyre többen kérdezték, miből fizessék a rezsit, a lakástörlesztést, a bejárás költségeit. Forrásunk szerint május 8-án többeket igazolt fizetett távollétre küldtek, majd hamarosan értesítést kaptak, hogy a helyzetre tekintettel két napon belül el kellene dönteniük: fizetetlen szabadságra mennek vagy közös megegyezéssel felmondanak. Még aznapra összehívtak egy gyűlést, ahol a dolgozók jelezték, nem kérnek a fizetetlen szabadságból, más opciót várnak a cégvezetéstől. „Pár nap múlva jött egy üzenet, hogy állásidőre vagyunk küldve határozatlan időre, amit majd fizetnek valamikor. Most ott tart a dolog, hogy háromhavi bérrel vannak elmaradva” – tudta meg a lap az egyik érintettől.

A kisalföldi napelemgyár bukdácsolása nyolc éve tart, pedig nagy erők mozdultak meg az ügyében:

  • alapkőletételénél a csornai születésű Áder János bábáskodott köztársasági elnökként.
  • A projekt indulásakor, 2014-ben 1 milliárd forint egyedi támogatást ítélt meg számára a kormány.
  • A napelemgyárat 1,9 milliárd forint uniós támogatásra érdemesítették.
  • A 15 milliárd forint költségűre tervezett beruházáshoz az állami Eximbank Zrt. nyújtott kölcsönt 22,4 millió euró erejéig.
  • Négy év elteltével a napelemgyár még mindig nem készült el, mire a kormány másik bankja, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. vette át az EcoSolifer hitelezését úgy, hogy a kölcsön keretét 40 millió euróra emelte. A lépést azzal indokolták, hogy jelentősen megnőtt a kereslet a napelemek iránt, és megduplázták a tervezett gyártókapacitást.
  • A hvg.hu információja szerint az uniós pénzekkel kapcsolatban az EU csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatot kezdett.


Annyira nem volt rendben a projekt, hogy a magyar hatóságok is foglalkozni kezdtek vele: a gazdasági tárca még 2016-ban szabálytalansági vizsgálatot indított. Azt azonban, hogy milyen szabálytalanságot találtak, öt év elteltével sem hozták nyilvánosságra. A DK-s Vadai Ágnes írásbeli kérdésére a minap azzal kerülte meg a konkrét választ Latorcai Csaba miniszterelnökségi államtitkár, hogy az elsőfokú döntés ugyan megszületett, de a jogorvoslati határidő még nem telt el, azaz nem jogerős még a határozat.

 

(Kiemelt kép: Áder János köztársasági elnök (j3) az EcoSolifer Kft. mintegy 15 milliárd forintos beruházással épülő csornai napelemgyára alapkövének lerakásán 2014. szeptember 20-án. MTI Fotó: Cseh Dániel)

 

Gyengült kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,1 százalékkal az euró és 0,2 százalékkal a dollár és a svájci frank ellenében.