Elárulta a Lufthansa főnöke, mikorra várja a helyzet normalizálódását
Detlef Kaiser, a Lufthansa német légitársaság igazgatósági tagja szerint a járatok helyzete csak jövőre térhet vissza a normális kerékvágásba.
A Welt am Sonntag című lapnak adott interjúban Kaiser azt mondta, hogy „sajnos nem valószínű, hogy javulást fogunk látni ezen a nyáron." Hozzátette, hogy a kialakult helyzeten most már csak a járatok számának a csökkentése segít. Ez nem csak Németországban, hanem az egész világon probléma.
„Arra számítunk, hogy 2023-ban normalizálódik a helyzet"
– mondta Kaiser.
Csütörtökön a légitársaság további 2200 járat törlését jelentette be Frankfurt am Mainban és Münchenben a nyári szezon közepén a mintegy 80 ezerből. Ez különösen a Németországon és Európán belüli járatokra vonatkozik, de az intézkedés nem érinti a hagyományos nyaraló célállomásokat.
A társaság két hete arról tájékoztatott, hogy júliusban mintegy 900 belföldi és európai járatot töröl, amelyeknek pénteken és hétvégén kellett volna közlekedniük. Ennek az intézkedésnek a fő oka a munkaerőhiány mind a repülőtereken, mind a légitársaságoknál.
Kaiser szerint a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy a légi közlekedési ágazatban
a munkaerőhiány komoly problémát jelent majd.
Például a frankfurti repülőtér jelentős összegeket fordít a munkaerő toborzásra, de így sem sikerül gyorsan alkalmazottakat találni.
Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója májusban azt mondta, hogy a koronavírus-járvány utáni munkaerőpiaci utósokk súlyosan megzavarta a cég nyári terveit. A repülőterek, a légi társaságok és a földi kiszolgáló cégek munkahelyeket szüntettek meg a válság idején és most új alkalmazottak felvételével küzdenek.
(Kiemelt kép: Illusztráció. Fotó: Andreas Arnold / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)