Újra mérlegre került a magyar egészségügy, így kiderült, hogy az egészségpénztári befizetések gyors növekedésével párhuzamosan szépen emelkednek a kiadások is. Azaz egyre többet költünk a magánegészségügyre.
Kiderült, mely vállalatoknál a legmagasabb a munkavállalók számára elérhető bér.
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette legfrissebb demográfiai adatait.
Az élelmiszerekre vonatkozó árrés-csökkentési rendelet továbbra is hatályban marad.
A Temu tulajdonosa, a PDD Holdings, közel 50 százalékos profitcsökkenést jelentett 2025 első negyedévében.
2008. június 27., 18:43
Az inflációs ütem várható lassulását ígérik a legfrissebb statisztikai adatok: az ipari termelői árak májusban az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkentek, az egy évvel korábbinál viszont 4,9 százalékkal voltak magasabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Áprilisban az éves emelkedés még hat és fél százalék volt.
2008. június 27., 15:34
A múlt héten, miután a Bécsi Értéktőzsde az UniCredit Bank pakkjának megvásárlásával a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) meghatározó részvényese lett, lemondott Szalay-Berzeviczy Attila, a BÉT elnöke. Bár elemzők a történteket a Mol–OMV-vita újabb „kiadásának” tartják, s a „magyar parkett” függetlenségét féltik, Hardy Ilona azt állítja: a nemzeti érdekek védelme mellett világtendencia az integrálódás. A monetáris tanács tagjával, a magyar tőzsde „szülőanyjával” KRUG EMÍLIA beszélgetett.
2008. június 27., 11:17
Élénk vita folyik a kormánypártban arról, milyen változtatásokat kezdeményezzenek az adó- és szociális rendszerben annak érdekében, hogy növeljék a foglalkoztatottságot ésélénkítsék a gazdasági növekedést. A szocialisták mai dobogókői megbeszélésének is az lesz a fő témája, honnan teremthetik elő a közterhek csökkentéséhez szükséges néhány százmilliárd forintot.
2008. június 26., 18:39
Folytatódik a valamikor nagy presztizsű, ma már a perifériára szorult Magyar Hírlap kálváriája. A jobb sorsra érdemes napilap alig több mint három év alatt már a negyedik főszerkesztőt kapja Stefka István személyében, miközben eladott példányszáma már csupán néhány ezer. Sorsa az iskolapéldája annak, hogyan tehet tönkre egy újságot a sorozatos tulajdonos- és irányváltás.
2008. június 26., 17:47
A turisták és vendégéjszakák száma stagnál, az idegenforgalmi bevételek alig nőnek, a beruházók mégis optimisták: egyre többen fektetnek be szállodaépítésbe, elsősorban Budapesten, de a nagyobb vidéki városokban,a Balatonnál és a Dunakanyarban is. A három, négy és ötcsillagos hotelek száma Bugapesten az elkövetkező három évben negyedével nőni fog, ebből egy éven belül 13 új szálláshelyet adnak át.
2008. június 26., 17:25
A német tulajdonos döntése nyomán a Magyar Telekom megújítja márkastruktúráját, ennek részeként 2008 őszén bevezeti a T-Home márkát, amely a T-Com, a T-Online és a T-Kábel neveket váltja fel - közölte a társaság csütörtökön. A cél ezzel az egyszerűsítés és takarékosság, valamint a márkanév egyszerűsítése. A fogyasztókat a változás csak annyiban érinti, hogy a szerződéseken és számlákon ezután csak egy névvel fognak találkozni.
2008. június 26., 15:26
Végéhez közeledik a sok százmilliárdos kiadással járó autópálya építési boom Magyarországon, a források, főleg az EU-pénzek felhasználása a jövőben differenciáltabb lesz, az állami költségarány pedig csökken. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az M7-es autópálya Balatonkeresztúr és Zalakomár közötti szakaszának mai átadásán a miniszterelnök közölte: az autópályák után egyre inkább az alacsonyabb rendű utakra és a vasúti fejlesztésekre helyeződik a hangsúly.
2008. június 26., 11:37
Üzletlánc-óriás jön létre Magyarországon azzal, hogy az unió jóváhagyásával a Spar felvásárolja a Plus üzleteket. Hasonló méretű transzakció a kereskedelemben hazánkban még nem volt. Az új hálózat csaknem 400 üzletet működtet és éves forgalma várhatóan az idén eléri a négyszáz milliárd forintot.
2008. június 26., 11:13
Az áprilisi kiskereskedelmi adatok fordulat kezdetéről árulkodnak a lakossági fogyasztásban: hosszú idő óta először növekedett a forgalom az előző hónaphoz képest, bár tavalyhoz viszonyítva még mindig némi csökkenés figyelhető meg. A forgalom szerény mértékű visszaesése egyébként egész Európára jellemző, aminek oka alapvetően az üzemanyagok és élelmiszerek gyors drágulása és a rossz gazdasági hangulat.
2008. június 25., 19:34
Engedett is meg nem is a kormány a fuvarozók követeléseinek. A magas üzemanyagárak miatt nehéz helyzetbe került ágazat érdekképviselői a közlekedést bénító akciókkal fenyegetőztek arra az esetre, ha nem kapnak kompenzációt versenyképességük megőrzésére. Ma sikerült megegyezniük egy kompromisszumos megoldásban, amiről a megállapodást maga a kormányfő írta alá.
2008. június 25., 16:24
Nehezen átlátható pénzügyi konstrukcióban akarja új technikával berendezni óbudai székházát a Magyar Televízió. Információjuk szerint nem vesznek fel hitelt a beruházásra, hanem a kiírt pályázat nyertesével kívánják finanszíroztatni azt. Ez a megoldás több kérdést is felvet, amelyekre egyelőre nincs válasz.
2008. június 25., 14:53
Még azt sem tudjuk, mennyi lesz, azt sem, mikortól, de a kormánypárt már a jelek szerint el is döntötte, mire fordítják az energiacégekre a magas árak miatt kivetendő rendkívüli adót. A gazdasági racionalitás helyett ezúttal is a politikai szempontok látszanak győzedelmeskedni, aminek a távhőt használó családok örülhetnek, náluk fűtjük el a várható többletmilliárdokat.
2008. június 24., 20:42
Nincs szerencséje az OMV-nek a Mol felvásárlását célzó törekvéseivel. Nem elég, hogy a magyar cégvezetés továbbra is szilárdan ellenáll, ráadásul az Országgyűlés is ritka egységben kiállt a nemzeti olajtársaság mellett, sőt a bíróság is visszautasította a Mol elleni keresetüket, most újabb pofon érte őket: az Európai Bizottság, amelytől segítséget reméltek, kifogásokat fogalmazott meg a tervezett vásárlás kapcsán.
2008. június 24., 14:08
A fogyasztói szokások változása, az olvasottság és a hirdetési bevételek csökkenése miatt bajban vannak az újságok. A negatív világgazdasági hangulat, a növekedés lassulása a jelek szerint különösen érzékenyen érinti az évek óta nehézségekkel küzdő lapkiadást a fejlett országokban. Az idei év rendkívül rossznak ígérkezik: az Egyesült Államokban már általános ágazati válságról írnak.